Gázolásos merénylet Berlinben

Gyalogosok tömegébe hajtott egy autó szerdán Berlinben, egy ember meghalt, legkevesebb tizennégyen megsérültek – jelentették a német hatóságok.

Az eset délelőtt 10:30 körül Berlin nyugati részének központjában történt, a népszerű Kurfuerstendamm bevásárlóutca közelében. A beszámolók szerint a jármű felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, majd nagyjából 100 méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg.

A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozat egy tanárnő, aki diákokkal volt a helyszínen.

A sérültek közül öten életveszélyes, hárman súlyos állapotban kerültek kórházba.

A gázoló egy 29 éves, német-örmény kettős állampolgárságú berlini férfi. Renault Clio típusú kisautójával a Kurfürstendammról érkezve nagyjából a Vilmos császár emléktemplommal szemben felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, és mintegy száz méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg.

Az autóból kiszálló férfit járókelők feltartóztatták és átadták a rendőröknek. Őrizetbe vették, kihallgatják.

Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt-e, vagy szándékos gázolás.

A gázoló „meglehetősen a történtek hatása alatt van” még – idézett egy rendőrségi szóvivőt a Bild című lap.

A környéket lezárták. A mentésben és a helyszínelésben nagyjából 60 mentő és 130 rendőr vesz részt.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a nagykövetség munkatársai már kapcsolatban vannak a rendőrséggel, egyelőre nincs információjuk arról, hogy lenne magyar érintettje a gázolásnak.

Az incidens a 2016. december 19-i halálos kimenetelű támadás helyszínének közelében történt, amikor Anis Amri, egy iszlamista kapcsolatokkal rendelkező sikertelen tunéziai menedékkérő eltérített egy teherautót, megölte a sofőrt, majd beleszáguldott egy zsúfolt nyugat-berlini karácsonyi vásárba, további 11 embert megölve és több tucat embert megsebesítve.

Továbbra is rejtély, miért gázolt el hatvan embert Maurice P.

A tömeges gázolást sokan iszlamista merényletként igyekeznek beállítani, holott ez eddig semmivel nem bizonyítható.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.