Petr Fiala: Ukrajna győzelme az orosz-ukrán konfliktus egyetlen megoldása

Ukrajna győzelme az orosz-ukrán konfliktus egyetlen elfogadható megoldása Csehország és Lengyelország közös álláspontja szerint – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel tartott sajtótájékoztatójukon pénteken Prágában a két ország kormányának együttes ülése után.

Az ukrajnai események – fejtette ki Fiala – hatalmas kihívást jelentenek Csehország és Lengyelország számára is. „A tárgyalásokon megmutatkozott, hogy a két ország álláspontja sok tekintetben megegyezik, és eredményt is tudnak elérni, ha az Európai Unióban közösen igyekeznek érvényesíteni nézeteiket” – szögezte le a cseh kormányfő.

Mateusz Morawiecki szerint Varsó és Prága együttműködése a közös értékek vállalásán alapszik.

„Közép-Európa akkor erős, ha közösen tud fellépni, egységes politikájában, például az orosz agresszió megítélésében” – fogalmazott a lengyel politikus.

Kifejtette: a lengyelek és a csehek közös lépéseket tesznek annak érdekében, hogy az Európai Unió nyújtson nagyobb anyagi segítséget a jelenlegi ukrajnai menekülthullám által érintett országoknak, amelyek közé Lengyelország és Csehország is tartozik.

Közép-Európa nagyon perspektivikus, fejlődőképes régió, ami alapvetően attól függ, hogyan tudnak együttműködni a térség országai – mutatott rá a cseh miniszterelnök.

A sajtótájékoztató előtt a két ország védelmi miniszterei emlékeztetőt írtak alá a cseh-lengyel védelmi együttműködés intenzívebbé tételéről.

Egy másik miniszteri emlékeztető pedig a lengyel tengeri kikötők és Csehország együttműködéséről szól.

„Lengyelország nagy segítséget nyújthat Csehországnak, hogy megszabaduljon az orosz energiafüggőségtől” – jelentette ki Petr Fiala.

Lengyel partnere leszögezte, hogy Varsó kész intenzívebbé tenni az együttműködést ezen a téren és segítséget nyújtani a cseheknek.

Fotó: Orosz bombatalálatot kapott épület előtt áll egy nő a Kijev közelében lévő Irpinyben 2022. május 26-án.
MTI/AP/Natacha Pisarenko

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Tényleg lecserélte a náci jelvényeit az Azov-alakulat?

A farkas csak a szőrét változtatja meg, a természetét nem. Hende Olivér írása.