Miközben az brit polgárok királynőjük uralkodásának hetvenedik évét ünneplik, érdemes visszatekinteni II. Erzsébet zsidókkal való viszonyára.
1977-ben, az ezüstjubileum alkalmából Philip Larkin költő azt hirdette, hogy az évek során „egy állandó jó” volt, hogy Erzsébet „nem változott”.
Huszonöt évvel később ideje elgondolkodnunk azon, hogy a változatlanság valóban ideális vezetői tulajdonság-e. Hosszú uralkodása alatt II. Erzsébetnek ugyanis sikerült teljesen elkerülnie Izrael meglátogatását, miközben gyakran tett hivatalos látogatásokat a zsidó állam arab szomszédainál.
2012-ben David Landau újságíró és önjelölt királypárti arra a következtetésre jutott, hogy a királynő meglátogathatta volna Izraelt, ha akarta volna, de úgy döntött, hogy „részese lesz annak a csúnya, kicsinyes brit intrikának, hogy megtagadja Izraeltől a legitimáció egyetlen olyan formáját, amelyet hatalmában áll megadni vagy visszatartani – a királyi látogatást”.
A királynő mindig is fegyelmezetten ügyelt arra, hogy ne avatkozzon bele sem a bel-, sem a külpolitikába, 1984-ben mégis elárulta a Közel-Kelettel kapcsolatos érzéseit.
Egy jordániai útja során „lehangolónak” nevezte azt a térképet, amely Izrael ciszjordániai jelenlétét mutatta, koszorút helyezett el az Izrael állam ellen harcoló arab katonák emlékművénél, és „ijesztőnek” tartotta a „megszállt területek” felett repülő izraeli repülőket.
Erzsébet ítélkezés nélkül fogadta az őt meglátogató zsarnokokat, köztük Bassár el-Asszad szíriai elnököt, aki 2002-ben a Buckingham-palotában találkozott vele. Egy évvel korábban Asszad azt állította, hogy az izraeli társadalom „rasszistább, mint a nácik”, egy hónappal később pedig azzal fogadta II János Pál pápát Szíriában, hogy a zsidók „elárulták” Jézust.
II. Erzsébet figyelmen kívül hagyta Robert Mugabe zimbabwei elnök kijelentéseit is, aki többször is ellátogatott az Egyesült Királyságba, és 1992-ben azt mondta, hogy a fehér „kereskedő farmerek keményszívű emberek, az ember azt hinné, hogy zsidók”.
Két évvel később a királynő tiszteletbeli lovaggá ütötte Mugabét.
Miközben a királynő eltűrte mások antiszemita propagandáját, alkalmanként furcsa módon nem vett tudomást a modern zsidó történelemről.
1996-ban, egy lengyelországi állami látogatás során nem volt hajlandó ellátogatni Auschwitzba, és a lengyel parlamentben tartott beszédében sem tett említést arról, hogy a lengyel zsidók szenvedtek a náci megszállás alatt. A Buckingham-palota tisztviselői „adminisztratív hibára” hivatkoztak.
A királynő először és utoljára csak 2015-ben, 89 évesen látogatott el végre egy koncentrációs táborba, a németországi Bergen-Belsenbe, férje, Fülöp herceg kíséretében, aki úgy tűnik érzékenyebb volt a zsidóság 20. század alatti sérelmei iránt.
Fülöp, amellett, hogy a Hitler elleni háborúban szolgált, egy Kurt Hahn zsidó pedagógus által alapított iskolában tanult, édesanyját, Alice battenbergi hercegnőt pedig a Jád Vásem a világ igazai közt tartja nyilván.
1994-ben Fülöp volt az első brit királyi családtag, aki – bár nem hivatalosan – Izraelbe látogatott, hogy lerója tiszteletét édesanyja sírjánál. A magánéletben azonban Fülöpnek voltak zsidó barátai, mint például Sterling Henry Nahum, az olasz zsidó származású udvari fotós.
Nahum, akinek képeit Baron, azaz Báró néven jegyezte és akinek nevét a Netflix „The Crown” című tévésorozatának első évadában röviden megemlítették, fényképezte Fülöp és Erzsébet esküvőjét és gyermekeik keresztelőit. Fülöp Baront javasolta felesége koronázásának hivatalos fotósának is, de az anyakirálynő inkább a nem-zsidó szocialista Cecil Beatont választotta.
Mindezek mellett a királynő az évek során szigorúan szakmai, ám rendíthetetlenül udvarias kapcsolatokat ápolt a zsidókkal, ám azok sosem voltak olyan szorosak, mint a dédnagyanyja, Viktória királynő és Benjamin Disraeli miniszterelnök közti viszony, aki a 19. században az Egyesült Királyság első és utolsó zsidó miniszterelnöke volt.
II. Erzsébet érdeklődése a zsidó kultúra iránt sem számottevő. A királynő sok hivatalos dokumentumot olvas, azokat P. D. James és mások detektívregényeivel egészíti ki. Az egyetlen tényirodalom, amelyet önként fogyaszt, a lovakról szól, amelyek a kutyák mellett életre szóló szenvedélye.
Kulturális szempontból a legerősebb kötődése a zsidósághoz – furcsa módon – egy zsidó szertartáshoz fűzi. 1948-ban ugyanis egy mohélt, rituális körülmetélőt, Dr. Jacob Snowmant kérte meg, hogy metélje körül fiát, Károly herceget (egy 2013-as cikk megcáfolta azt a városi legendát, miszerint a 18. századig visszamenőleg a brit királyi családtagokat is körülmetélték, Károly herceg körülmetélésének is csak orvosi okai voltak).
Forrás: Forward
