Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15-20 évig is tarthat

Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15-20 évig is tarthat – jelentette ki vasárnap a Radio J rádióadó adásában Clément Beaune uniós ügyekért felelős francia miniszter.

„Őszintének kell lenni. Ha azt mondjuk, hogy Ukrajna 6 hónapon, egy vagy két éven belül belép az EU-ba, akkor hazudunk. Ez nem igaz. 15-20 évig fog tartani, nagyon hosszú lesz”

– fogalmazott Beaune.

Nem szeretném, hogy illúziókkal és hazugságokkal hitegessük az ukránokat. Ha azt mondjuk nekik, hogy ‘Isten hozott benneteket az EU-ban!’, de nem olvassák el a szerződés alján az apróbetűs részt, hogy ‘Hahó, majd 15 év múlva!’, akkor

azzal ukránok egész nemzedékeit vezetjük félre”

– tette hozzá Beaune.

A miniszter ezzel párhuzamosan arról beszélt, hogy olyan politikai közösséget kell kínálni az ukránoknak, amelyhez előbb csatlakozhatnak, amiről korábban Emmanuel Macron francia elnök is beszélt már.

„Ez nem zárt ajtó, hanem nagyon is nyitott”

– szögezte le a rádióban a miniszter, kifejtve, hogy ez a közösség kiegészítené az EU-t, és konkrét politikai projekt lehetne olyan országok számára, melyek nem Európa „szívében” találhatók, de szeretnének közeledni az unióhoz.

Európai Unió: a posztmodern internacionálé Patyomkin-világfaluja

„Izrael titka ugyanaz, mint Ukrajna titka: az ukránok sem a posztmodern erkölcsiségből merítettek energiákat, hogy szembeszálljanak a birodalommal”

Clément Beaune szerint az ebben részt vevő országok részesedhetnének a szabad mozgás lehetőségéből Európában, és az uniós költségvetés is kínálhatna Ukrajnának ezen keresztül újjáépítési támogatást.

Olaf Scholz német kancellár nemrég úgy nyilatkozott, nem támogatja, hogy Ukrajna rövidúton felvételt nyerjen az unióba.

Macron a május 9-i Európa-napon vázolta fel elképzelését a leendő európai politikai közösségről, és ő is arról beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozása akár évtizedekig is tarthat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont erre reagálva világossá tette, hogy országának nem ilyen alternatív megoldásokra van szüksége.

Erre Beaune azt mondta, megérti az ukrán elnököt, mert az uniós integráció mozgósítja az ukránokat.

„De erre azt tudom mondani, hogy legyünk őszinték, az uniós csatlakozás időbe telik”

– hangoztatta a Radio J adásában Clément Beaune.

Ukrajna nem fog a közeljövőben csatlakozni az EU-hoz

Ukrajna több korrupciós indexen még Oroszországnál is rosszabb helyet foglal el, sem intézményrendszere, sem gazdasága nincs megfelelő állapotban.