A WHO jelentése szerint az izraeli felnőttek 64 százaléka túlsúlyos

Az adatok szerint a 7-15 éves izraeli fiatalok 7%-a is túlsúlyos – írja a Ynet.

Izraelben a felnőttek 64 százaléka túlsúlyos – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentéséből.

Az adatok szerint a 7-15 év közötti izraeli fiatalok hét százaléka szintén túlsúlyos.

A jelentés fényében Dr. Dror Dicker, a Hasharon kórház túlsúlyt kezelő központjának igazgatója kiemelte, hogy véleménye szerint

„túl kevés erőfeszítést fordítottak az országban gyakori betegségnek számító elhízás elleni küzdelemre”.

Az elhízás orvoslására gyalog- és kerékpárutak létesítését, az egészségre károsnak ítélt termékek adójának emelését, valamint speciális ellátóközpontok megnyitását szorgalmazza.

Bár a 10 és 15 év közötti izraeli lányok 19 százaléka diétázik, Dr. Dicker szerint ez nem megoldás.

„A diéták gyakran hatástalanok, és étkezési zavarokhoz vezethetnek”

– mondja.

A WHO jelentése megállapítja, hogy a világjárvány óta a fejlett országokban romlottak az elhízási mutatók.

Egy korábbi, e hónap elején közzétett jelentésben a WHO szakértői az elhízás és a túlsúlyosság „járványszerű” jelenségére mutattak rá Európában.

Izraelben is azonosították az első majomhimlős esetet

A harmincéves férfi Nyugat-Európából tért vissza.