Orosz kommunista politikust fogtak el az amerikai-mexikói határnál

Az ukrajnai inváziót ellenző orosz politikust állítólag az amerikai-mexikói határon fogták el – írja a Daily Wire. 

Viktor Kamenscsikov, aki a vlagyivosztoki duma (városi tanács) képviselője volt, február 27-én lépett ki a kommunista pártból, néhány nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elindította Ukrajna lerohanását. Vlagyivosztok egy nagy kikötőváros

„Nem értek egyet a pártvezetés álláspontjával” – mondta akkor Kamenscsikov a Kommerszant című orosz lapnak, konkrétan utalva „az ukrajnai katonai műveletekre és az orosz csapatok bevetésére egy szomszédos állam területén.

„Elvi alapon ellenzem a háborút” – tette hozzá.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az amerikai határ mentén hol tartják őrizetben Kamenscsikovot, vagy hogy menedékjogot kér-e.

A RIA Novosztyi orosz állami hírszolgálat jelentése szerint egy forrás szerint Kamenscsikovot letartóztatták, bár „egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért, feltehetően illegális határátlépés miatt”.

Kamencscikovot ellenzékisége miatt letartóztatás fenyegeti Oroszországban, ahol a hadseregről szóló, „hamisnak” minősített információk terjesztése akár 15 év börtönt is jelenthet. Kamencsikov egy interjúban azt mondta, hogy az, hogy az emberek nem ellenzik a háborút, „azt jelenti, hogy mellette vannak”, és figyelmeztetett, hogy Oroszországnak „5, 10, 20 évig kell fizetnie mindazért a borzalomért, ami ma történik.

A sibreal.org-nak adott március 5-i interjújában azzal vádolta a kormányt, hogy átverte a képviselőket, hogy a katonai invázióra szavazzanak. Szerinte Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője és Vlagyimir Zsirinovszkij, az ultranacionalista Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LPDR) vezetője előre tudott Vlagyimir Putyin háborús terveiről.

Anatolij Dolgacsov, a Kommunista Párt primorszki területi szervezetének első titkára állítólag az Egyesült Államokba való menekülést, amelynek „imperialista politikáját” a párt ellenzi, a legrosszabb dolognak nevezte, amit egy párttag tehet.

Az amerikai vám- és határőrség által a mexikói határon tapasztalt illegális határátlépők száma a kormányzati adatok szerint áprilisban minden idők legmagasabb értékét érte el. A múlt hónapban összesen 234 088 belépás történt, ami 5,4%-os növekedést jelent márciushoz képest – derül ki a CBP adataiból.

Fotó: EPA/Juan Manuel Blanco

Mark Krikorian: „Az iskoláink arra tanítják a gyerekeket, hogy gyűlöljék Amerikát”

Az amerikai bevándorlásügyi szakértő szerint a Biden adminisztráció azért hoz kétségbevonható döntéseket, mert fél saját baloldali támogatóitól. Hajdú Tímea interjúja.