A gyászból az ünneplésbe való hirtelen átmenet az állam születését megkeserítő eseményekhez kötődik – derül ki történészek írásából a themedialine.org-on.
Szirénák zúgtak kedd este Izrael-szerte az emléknap kezdetére, felidézve az elvesztett szeretteink – katonák és a terror áldozatai – ezreinek emlékét.
Eddig mintegy 24 068 katona halt meg 1860 óta szolgálatuk következtében; ez a szám magában foglalja az államalapítás előtt létező földalatti milíciák tagjait is. Ugyanakkor 1881 óta 4217 civil halt meg terrorcselekményekben.
Az izraeli emléknap, amelyet héberül Jom Hazikaron-nak neveznek, ünnepélyes alkalom, amikor a szórakozóhelyek zárva tartanak, és országszerte koszorúzási ünnepségeket tartanak a háborús emlékműveknél. Másnap délelőtt 11 órakor egy második sziréna szólal meg két percen át, ami a jeruzsálemi Herzl-hegyen lévő katonai temetőben a fő megemlékezési szertartás kezdetét jelzi.
Néhány órával később, szerda este az izraeliek hirtelen átmennek a gyászból az ünneplésbe, amikor az ország megünnepli a 74. függetlenség napját, amelyet héberül Jom Ha’atzmautnak neveznek.
Ez a hirtelen átmenet a történészek szerint egy jelentős eseményhez kapcsolódik, amely meghiúsította Izrael állam születését. Dr. Mordecai Naor, Izrael állam és a zsidó nép történetére szakosodott író és kutató a The Media Line-nak elmondta, hogy a két nap egymás utáni jelölése „véletlenül” történt.
„A Gus Ecionban történt katasztrófa egyetlen nappal előzte meg az államalapítást”
– mondta Naor, utalva a szélesebb körben Kfar Ecion mészárlásként ismert, 1948. május 13-i mészárlásra.
Ebben a támadásban mintegy 129 zsidót – a pontos számok vitatottak – öltek meg arab és jordániai erők a Kfar Ecion kibucban, amely a Júdeai-hegységben található, az Izrael 1967 előtti határait kijelölő zöld vonalon túl. A mészárlásra a zsidó és arab erők közötti kétnapos csatát követően került sor.
A kibuc zsidó lakóit, akik megadták magukat, egy udvaron összeterelték és lelőtték.
Maradványaikat végül a jeruzsálemi Herzl-hegyen temették el.
Míg az izraeli függetlenség napját 1949-ben állami ünnepként törvénybe iktatták, addig a Jom Hazikarónt csak évekkel később iktatták törvénybe.
„1963-ig az emléknap megünneplése közvetlenül a függetlenség napja előtt szokás volt, nem pedig törvény”
– magyarázta Naor.
„Ahogy teltek az évek, a két nap közötti kapcsolat nőtt, és az emberek kezdték azt mondani, hogy lehetetlen úgy ünnepelni Izrael [függetlenségét], hogy ne emlékezzünk meg arról a súlyos árról is, amit Izrael fizetett érte.”
A szerda este tartott fáklyagyújtási ünnepséggel zárul az emléknap és kezdődik hivatalosan a függetlenség napja. A fáklyagyújtás szokását ősi zsidó szokások ihlették, mondta Naor.
„Lehetetlen volt megmondani, mikor kezdődtek az ünnepek [az ókorban], ezért Jeruzsálemben úgy döntöttek, hogy a városok polgármesterei fáklyákat gyújtanak, amelyek egyik hegyről a másikra láthatóak”
– mondta.
„A következő hegyen folytatódott, és újabb fáklyát gyújtottak, és így tovább, és így tovább, és azt mondták, hogy ez a fáklyagyújtás végül Bábelig, vagyis a mai Irakig ért”.
A 87 éves Naor 13 éves volt, amikor Izrael megalakult, és emlékszik, hogy gyerekként részt vett a függetlenség napi felvonulásokon. Az ünnepségek első 20 évében a nagy katonai felvonulások uralták a napot, de később ez a gyakorlat a légierő és a haditengerészet bemutatóira korlátozódott. A változásnak pusztán gyakorlati oka van, mondta.
A felvonulásokat azért állították le, mondta Naor, „mert az Izraeli Védelmi Erők ellenezték, és azt mondták, hogy az teljesen megzavarja a katonai tevékenységüket. Katonák ezrei vettek volna részt rajta, és két hónappal előre fel kellett volna készülniük rá”.
Dr. Hezi Amiur, az Izraeli Nemzeti Könyvtár Izraeli Gyűjteményének kurátora a The Media Line-nak elmondta, hogy a mai szertartásokon megtalálható szokások többsége Izrael Állam legelső napjaiban alakult ki.
„Az államalapítók, vagyis David Ben-Gurion és generációja nagyon is tisztában voltak a ceremóniák fontosságával”
– magyarázta Amiur.
„Tudták, hogy ők alakítják az új állam kultúráját, és hogy amit tesznek, az hosszú évekre meghatározza majd az állam jellegét”.
Naorhoz hasonlóan ő is megjegyezte, hogy a gyászból az ünneplésbe való hirtelen átmenet nem volt szándékos, legalábbis kezdetben.
„Izrael függetlenségét 1948. május 14-én kiáltották ki, és Gush Ecion egy nappal korábban esett el”
– mondta Amiur.
„Ez volt az egyik legnagyobb csapás Izraelre a függetlenségi háború alatt”.
A mészárlásban elesettek földi maradványait 1949 novemberében a Herzl-hegyen temették el a függetlenségi háborúban elesett több száz izraeli katonával együtt. Ők voltak az elsők, akiket a későbbiekben Izrael nemzeti katonai temetőjében temettek el.
„Eltelt egy év, és az elesettek családjai a Függetlenség napja előtt egy nappal megemlékezést tartottak a Herzl-hegyen; ott voltak a sírok”
– mondta Amiur.
„Mivel a Kfar Ecion-i mészárlás sebe olyan mély volt, végül ez lett az elesett katonák hivatalos emléknapja.”
