Kína is hiperszonikus rakétákkal üzent Amerikának

A Kína által végrehajtott rakéta-teszt az első nyilvános bemutatója volt az „YJ-21” vagy másnéven „Eagle Strike 21” hiperszonikus hajó elleni rakétának, amelyet állítólag repülőgép-hordozók ellen terveztek – írja a Jerusalem Post. 

Kína haditengerészeti erődemonstrációja a kínai haditengerészet 73. évfordulója előtt történt, amely a múlt hétvégén volt.

A kilövésről készült videoklipben az YJ-21-et egy Type 055 típusú hajóról indítják, egy rakétás rombolóról, amely a legnagyobb és legfejlettebb rombolónak számít a kínai flottában.

„A Type 055-ösök YJ-21 rakétákkal való felfegyverzése a külföldi hajók, főként az amerikai haditengerészet elrettentését célozzák egy Tajvan elleni támadás esetén”

– mondta Li Jie pekingi haditengerészeti elemző a South China Morning Postnak.

„Arra tervezték, hogy ellensúlyoza Amerika tengeri hegemóniáját a térségben”

– tette hozzá Li.

Kína bemutatója azután történt, hogy az amerikai haditengerészet egyik repülőgép-hordozó csoportja a múlt héten a Koreai-félszigetnél rutingyakorlatot tartott a japán haditengerészettel együttműködve.

Zhou Chenming, a pekingi Yuan Wang katonai tudományos és technológiai kutatóközpont kutatója egyetértett Li elemzésével.

Zhou rámutatott a közelmúltban Ukrajnának nyújtott „korlátlan amerikai katonai segítségre”, valamint arra az amerikai kongresszusi csoportra, amely Tajvanra látogatott, meglepve ezzel a kínai hatóságokat.

„Peking aggódik amiatt, hogy az Ukrajnának nyújtott korlátlan amerikai katonai segítség és a nemrégiben Tajvanra látogató amerikai kongresszusi csoport tajvani körútja elhiteti Tajpejjel,

hogy Washington ugyanilyen segítséget nyújthat a szárazföld (Kína) és Tajvan közötti konfliktus esetén”

– mondta Zhou.

A kínai hadsereg gyakorlatot tartott Tajvan közelében

Miközben amerikai delegáció járt a szigeten. A kínai hadsereg keleti hadtörzsének parancsnoka azt üzenete Amerikának: „aki a tűzzel játszik, az könnyen megégetheti magát.”