Ilyen volt idén a budapesti Élet Menete (képek)

A menet az Élet Menete Alapítvány által állíttatott, az Újpesti rakpart és a Gogol utca sarkán álló Embermentők emlékműtől – Kelemen Zénó szobrászművész alkotásától – indult a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodához.

Dani Dajan, a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeum igazgatója videóüzenetben köszöntötte a menet résztvevőit. Kiemelte, hogy négy pillér, a gyász, a tudás, az érzelem és a tanulságok levonása szükséges ahhoz, hogy a múltban történtek soha ne ismétlődhessenek meg. Saját tanulságként nevezte meg a független zsidó állam szükségességét és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát.

Jacov Hadasz-Handelszman, Izrael Állam magyarországi nagykövete elmondta, az Élet Menete oktatási program is, hogy a fiatalok is megismerjék a múltat a még élő holokauszt-túlélőktől, tőlük hallva a történteket. A menet küldetésének célja egy olyan világ megteremtése, amelyben a „soha többé” nemcsak a zsidók, hanem minden ember számára valóság. Kiemelte: a 21. században nincs helye az antiszemitizmusnak, s a holokauszt jelentsen örök figyelmeztetést arra, hogy soha többé.

A helyszínen elhangzott: a Hajós Alfréd Uszoda választása szimbolikus volt, mivel Hajós Alfréd olimpiai bajnok, az uszoda tervezője maga is holokauszt-túlélő volt. Az idei rendezvény koncepciója az volt, hogy bemutassanak egy kiváló magyar sportembert, és a sportban is tanúsított tolerancia, az egymás iránti elfogadás és tisztelet jelentőségét.

A rendezvényen fellépett Király Viktor és zenekara, Igó Éva érdemes és kiváló művész, a Baltazár színház művészei, Oláh Ibolya, Födő Sándor és Furák Péter, valamint a Lauder iskola Sirim kórusa.

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.