Biden a következő hónapokban Izraelbe látogat

Joe Biden az elkövetkező hónapokban először látogat Izraelbe amerikai elnökként – közölte Naftali Bennett miniszterelnök hivatala a két vezető nemrég folytatott telefonbeszélgetéséről szóló közleményében.

Ez volt a páros második telefonbeszélgetése kevesebb mint egy hónapon belül.

Bennett kihasználta az alkalmat, hogy tájékoztassa Bident Izrael azon erőfeszítéseiről, amelyek

„a jeruzsálemi erőszak és uszítás megállítására irányulnak”

– írja a hivatala.

A két fél az iráni nukleáris fenyegetésről is tárgyalt, és az izraeli miniszterelnök megismételte Jeruzsálem álláspontját.

„Biztos vagyok benne, hogy Biden elnök, aki Izrael igazi barátja és törődik a biztonságával, nem fogja levenni a Forradalmi Gárdát a [Külügyminisztérium] terrorista szervezetek [külföldi] listájáról”

– mondta Bennett Bidennek.

Bennett emellett boldog húsvétot kívánt az elnöknek.

Bennett kritizálta az ENSZ-t, amiért az nem ítélte el a Hamász rakétatámadását

Az izraeli miniszterelnök szerint Izrael a „stabilizáló erő”, amely nélkül muszlimok tízezrei nem tudnának imádkozni a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben.