Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk

Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója – derül ki a Twitter technológiai igazgatójának hétfői üzenetéből.

Parag Agrawal leszögezte: jóllehet Musk nem tagja a tanácsnak, ő a Twittert működtető vállalat legnagyobb részvényese, így a testület nyitott a véleményére és a javaslataira.

Musk a múlt héten vásárolta meg a Twittert működtető közösségimédia-vállalat részvényeinek 9,2 százalékát, azaz 73,48 millió Twitter-részvényt. Ez mintegy 2,89 milliárd dollárjába kerülhetett Musknak, aki korábban többször is panaszkodott a szólásszabadság megsértése miatt a platformon, és egy új közösségi hálózat létrehozásának a lehetőségén gondolkodik.

A vásárlást megelőzően megkérdezte Twitter-követőit, hogy a szolgáltatás vajon betartja-e a szólásszabadság elveit. Musk honlapja szerint több mint 2 millióan szavaztak, és döntő többségük, 70,4 százalékuk válasza az volt, hogy nem.

Elon Musk egy csapásra a Twitter legnagyobb részvényesévé vált

A tech-guru nemrég még kritizálta az oldalt, és saját platformot akart indítani.