A férfi és női mellett jön az „X nemű” kategória is az amerikai útleveleken

Az Egyesült Államok állampolgárai az útlevél-igénylőlapokon a férfi/nő kategóriák mellett már az „X neműt” is választhatják április 11. után – jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, miközben a Biden-adminisztráció meghirdette a „transznemű személyek napját”, miután néhány amerikai tagállam egyes intézkedései állítólag korlátozzák az érintett személyek jogait.

A State Department tavaly júniusban jelentette be, hogy az amerikai állampolgárok immár orvosi igazolás nélkül is megválaszthatják az igénylőlapokon a nemüket. Októberben kiadták az első olyan amerikai útlevelet, amelyen a „Neme:” kategória után az X szerepelt, amelynek célja az volt, hogy olyan személyek is igényelhessenek úti okmányt, akik nem a férfi/nő kategóriából kívánnak választani.

„Jövőre már minden más személyes okmány igénylésekor lehetőség nyílik erre”

– áll az Antony Blinken amerikai külügyminiszter nevében kiadott közleményben.

A fenti változtatás csak az egyike a Biden-adminisztráció által életbe léptetett több újításnak, alig egy nappal azt követően, hogy Oklahoma és Arizona tagállamok republikánus kormányzói olyan törvényjavaslatokat írtak alá, amelyek megtiltják a transznemű sportolóknak, hogy az iskolai sportversenyek női számában induljanak.

Oklahoma és Arizona ezzel csatlakozott azon tagállamokhoz, amelyek már megszavaztak vagy hatályba is léptettek hasonló törvényeket a fenti vitatott, ellentmondásos témában.

A nők eltörlése

Egyre többen tesznek úgy, mintha a „nő” definiálása valami legendabeli rejtvény lenne, amit a mesével ellentétben még a legbölcsebb pásztorfiú sem tud megoldani. Hajdú Tímea írása.

A transznemű emberi jogok kérdése a reproduktív jogok ügyével együtt az Egyesült Államokban országszerte zajló kulturális-társadalmi viták középpontjába került az elmúlt években.

„A Biden-adminisztráció újfent elítéli a veszélyes és vissza-visszatérő transznemű-ellenes jogi támadásokat, amelyeket az egyes tagállami törvényhozásokban nyújtanak be és szavaznak meg az Egyesült Államokban”

– áll a Fehér Ház közleményében annak kapcsán, hogy az amerikai szövetségi kormány különféle kezdeményezésekkel igyekszik felszámolni a transznemű emberek előtt álló akadályokat.

Ezek között szerepel az utazás megkönnyítése, a transznemű gyerekeknek és családjaiknak nyújtandó támogatások, a szövetségi szolgáltatásokhoz és juttatásokhoz történő hozzáférés megkönnyítése, és a nem hagyományos kategóriák számának és láthatóságának növelése a szövetségi adatbázisokban.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) nem-semleges átvilágítási lehetőségeket hoz létre a TSA ellenőrző pontokon a képalkotási rendszerek megváltoztatásával, a személyes fizikai motozásos ellenőrzések számának csökkentésével, a „férfi/női nem” azonosítások megszüntetésével, valamint az előzetes TSA-ellenőrzést választó személyek esetén az „X nemű” kategória beiktatásával az igénylőlapokon.

Az amerikai egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma pedig új honlapot indított, amely a transznemű és LMBTQI-fiatalok, szüleik és gondviselőik részére nyújt különféle szolgáltatásokat.

Nemtelen ideológiák — Hogyan váltak a progresszív elméletek a hivatalos amerikai állásponttá?

Névmásokat és szexualitásokat ünnepel az amerikai Külügyminisztérium, gender stratégiát ad ki a Fehér Ház. A tegnap még kinevetett progresszív ideológiák mára az amerikai kormányzat hivatalos álláspontjává váltak. Hajdú Tímea véleménycikke.