Stoltenberg: a NATO nem telepít csapatokat, légi eszközöket Ukrajnába

A NATO-tagállamok egyetértettek abban, hogy a szervezet nem telepít csapatokat vagy légi eszközöket Ukrajnába, viszont katonai jelenlétének jelentős megerősítésére készül a szövetség keleti szárnyán – jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek rendkívüli tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Mint hangsúlyozta, a NATO-nak felelőssége, hogy az ukrajnai háború ne terjedjen tovább, az ország határain túlra.
„Pusztulást és szenvedést látunk Ukrajnában, de ez még súlyosbodhat, ha a NATO úgy avatkozik be, hogy a két ország közötti konfliktus kiterjedt háborúvá válik Oroszország és a szövetségesek között – jelentette ki. Hozzátette: „a NATO nem tűr semmilyen támadást szövetségesei ellen, Moszkvának efelől nem lehet kétsége, több százezer katona áll készenlétben a szövetség határainak védelmére”.

Stoltenberg felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai jelenlét megerősítése a szövetség keleti szárnyán nagy felkészültséget és jelentős beruházásokat igényel, amelyhez az is szükséges, hogy a tagországok GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítsák.
A védelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy továbbra is jelentős pénzügyi támogatást, katonai és humanitárius segítségnyújtást kell biztosítani Ukrajna számára – hangsúlyozta.

„Mindannyian tisztelgünk az ukrán nép és az ukrán fegyveres erők bátorsága előtt. A NATO-szövetségesek és -partnerek évek óta támogatják Ukrajnát felszereléssel és kiképzéssel. Fontos katonai felszerelésekkel segítjük őket a szabadsághoz, önvédelemhez és demokráciához fűződő alapvető jogaik megvédésében”

– hangoztatta.

A főtitkár ismételten felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le a háborút, vonja ki csapatait a térségből, és kezdjen „jóhiszemű” diplomáciai tárgyalásokat. Azt is hozzátette, hogy Putyin elnök alábecsülte Ukrajna és a NATO erejét is, azonban a szövetségeseknek nem szabad ugyanebbe a hibába esniük Oroszországgal kapcsolatban.

Stoltenberg tájékoztatott, hogy a szövetséges államok vezetői a jövő héten rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, illetve azt is elmondta, hogy a szervezet júniusban másik csúcstalálkozót tervez a keleti szárny védelmi megerősítésével kapcsolatos tervekről.

MTI/AP/Roman Koksarov

Zelenszkij szerint Ukrajna nem lesz NATO tag

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna most nem a NATO-szerződés 5. cikkelyének alkalmazását kéri, hanem csak a légtér lezárását, amivel véget lehetne vetni az orosz légicsapásoknak.