Zárolják Roman Abramovics vagyonát

Nagy-Britannia szankciókat léptetett életbe az ukrajnai háború miatt Roman Abramovics, a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea orosz tulajdonosa ellen.

A brit kormány csütörtöki bejelentése szerint az 55 éves milliárdos vagyonát zárolják, nem bonyolíthat le pénzügyi tranzakciókat brit magánszemélyekkel és vállalkozásokkal, emellett utazási és szállítmányozási tilalommal is sújtották.

„Nem nyújthatunk biztonságos kikötőt azoknak, akik támogatták Vlagyimir Putyin gonosz támadását Ukrajna ellen” – közölte Boris Johnson miniszterelnök. Abramovicsról azt beszélik, hogy jó viszonyt ápol Putyinnal, ezt azonban ő vitatja.

Az orosz oligarcha a múlt héten bejelentette, hogy eladja a Chelsea-t, miután előzőleg átadta az egyesület irányítását a klub jótékonysági alapítványának. Abramovics 2003-ban vásárolta meg a londoni együttest, amely azóta az angol bajnokságot és az FA Kupát ötször-ötször, a Bajnokok Ligáját kétszer, az Európa-ligát pedig egyszer nyerte meg.

Boris Johnsonnal tárgyalt Londonban Orbán Viktor

A külügyminiszter a megbeszéléssel kapcsolatban leszögezte, hogy Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába.