Bezárnak a McDonald’s éttermek Oroszországban

A McDonald’s kedden bejelentette, hogy átmenetileg bezárja 850 oroszországi üzletét, közel két héttel azután, hogy az orosz erők megtámadták Ukrajnát — értesült a CNBC.

Chris Kempczinski vezérigazgató a franchise-tulajdonosoknak és az alkalmazottaknak írt levelében azt írta, hogy az üzletlánc szünetelteti az összes oroszországi tevékenységét. Ugyanakkor 62 ezer oroszországi alkalmazottjának továbbra is fizetést ad, és Ronald McDonald House Charities nevű jótékonysági szervezete továbbra is működik.

Az elmúlt napokban a gyorséttermi óriáscéget kritika érte, amiért viszonylag nagy oroszországi jelenlétére való tekintettel hallgat a háborúról. A McDonald’s oroszországi és ukrajnai éttermei az egész rendszerre kiterjedő forgalmának 2%-át, bevételének nagyjából 9%-át és működési bevételének 3%-át teszik ki.

A McDonald’s régóta szimbolikus szerepet játszik Oroszországban is. A lánc 32 évvel ezelőtt, hónapokkal az állam összeomlása előtt, Moszkvában nyitotta meg első üzletét a Szovjetunióban.

„Az alatt a több mint harminc év alatt, amióta a McDonald’s Oroszországban működik, a 850 közösség, amelyben működünk, alapvető részévé váltunk”

– írta levelében Kempczinski.

A McDonald’s oroszországi telephelyeinek mintegy 84%-a a vállalat tulajdonában van, a többit franchise partnerek üzemeltetik. Több étterem tulajdonlása nagyobb bevételt hoz a vállalatnak, de nagyobb kockázatot jelent számára zavaros időkben vagy gazdasági visszaesés esetén.

Kempczinski szerint

lehetetlen megjósolni, hogy a McDonald’s mikor tudja megnyitni oroszországi éttermeit.

A vállalat ellátási lánc zavarokkal és egyéb működési kihívásokkal küzd.

Azt is elmondta, hogy a McDonald’s teljes fizetést fizet az ukrán alkalmazottaknak, és 5 millió dollárt adományozott a munkavállalói segélyalapnak. A vállalat figyelemmel kíséri a humanitárius helyzetet is.

A többiekre is nagy a nyomás

Miközben az elmúlt napokban számos amerikai nagyvállalat kivonult Oroszországból, folyamatosan nő a nyomás azokon a cégekre, amelyek ezt még nem tették meg, mint a Starbucks vagy a Levi’s, hogy függesszék fel ottani gazdasági tevékenységüket – jelentette az AFP kedden.

A francia hírügynökség tudósítása szerint az online közösségi portálokon már megjelentek olyan gyűjtőszavak, amelyek a fenti cégek bojkottjára szólítanak fel.

New York állam nyugdíjalapjának egyik vezetője pedig a minap levelet küldött számos multinacionális vállalat vezérigazgatójának, többek között az Estée Lauder, a Coty, a Mondelez kekszgyártó és a Bunge brókercég vezetőinek, amelyben arra kéri a vállalatok igazgatóit, hogy „fontolják meg, megéri-e üzletelni Oroszországgal és kockáztatni ebben a rendkívül volatilis gazdasági időszakban?”.

A Connecticut állambeli Yale Egyetem egyik diákszervezete listát vezet az Oroszországban még mindig jelentős gazdasági tevékenységet folytató amerikai cégekről. Ezek a vállalatok, mint például a McDonald’s, az Estée Lauder, a Kimberly-Clark, a Coty, a Mondelez és a Bunge, az AFP cikke szerint továbbra is „csendben maradtak”, amikor más cégek már kivonultak Oroszországból.

A Starbucks cég tájékoztatása szerint a vállalat mintegy 130 kávézót üzemeltet Oroszországban egy kuvaiti konglomerátumon keresztül. A Starbucks felajánlotta, hogy az Oroszországban szerzett teljes bevételét humanitárius segítségnyújtásra fordítja Ukrajnában.

A Yum! Brands vállalat közleménye azt hangsúlyozta, hogy az Oroszországban működő mintegy ezer KFC-gyorséttermet és 50 Pizza Hut pizzériát helyi független tulajdonosok üzemeltetik licenc- vagy franchise-engedéllyel. A cég hétfő esti közleménye szerint a Yum! Brands felfüggeszti oroszországi beruházásait, és eközben „minden további lehetőséget mérlegel”, valamint bejelentette, hogy az Oroszországból származó teljes bevételét a jövőben humanitárius tevékenységre fordítja.

Bezár az összes ukrajnai McDonald’s

Az éttermek bezárása a dolgozókat fenyegető veszélyhez kapcsolódik.