Megújult az immár 3 éves Neokohn!

A Neokohn főszerkesztője

 

Ünnepi köszöntőnk a harmadik születésnapunk alakalmából. 

Három éve éppen ilyenkor, február 25-én indult útjára a Neokohn. Talán minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy bár van még hova fejlődnünk, figyelemre méltó eredményeket sikerült elérnünk. A Neokohn mára a meghatározó hírportálok közé nőtt, biztos olvasótáborra tett szert és mértékadó lapként szemlézi a hazai és nemzetközi sajtó. Bár sok minden változott nálunk házon belül, egy valami maradt: tántoríthatatlanul ragaszkodunk szerkesztőségi irányelveinkben megfogalmazott célkitűzéseinkhez és értékeinkhez.

A mára elért nagyság korszerűbb formátumot és arculatot érdemel, ezért aki ma reggel kinyitotta kedvenc hírportálját vagy csak felénk tévedt például a Facebookról, egy merőben más külsejű lappal találkozhat, amelynek tervezésekor az olvasóinktól érkezett észrevételeket ugyan úgy figyelembe vettük, mint a nemzetközi „best practice”-ket.

Továbbra is az oldal tetején lesznek megtalálhatók a kiemelt figyelmet érdemlő hírek és írások, a jobb oldalon görgetve pedig kedvére szemezgethet az olvasó az időrendben megjelenő cikkek között. Kissé megváltoztattuk, korszerűsítettük rovatstruktúránkat, ahol témák szerint kategorizáltuk a híreket, elemzéseket vagy véleményt. A cikkek megjelenése, a képi világ is „áramvonalasabb” lett, igazodva a kor és olvasóink elvárásaihoz.

Hosszan sorolhatnánk mi mindenre érdemes figyelni a megújult Neokohnon, ehelyett inkább azt javasoljuk, hogy böngésszen mindenki kedvére, fedezze fel az új külsőt, kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel az értesítés funkcióra, hogy ne maradjon le legújabb írásainkról.

Lechájim a következő három évre és mázál tov minden Neokohn olvasónak!