Nyolcvan éve, 1942. február 22-én (egyes források szerint 23-án) hunyt el Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító.
Gazdag bécsi nagypolgári családban született 1881. november 28-án, apja Csehországból bevándorolt zsidó textilgyáros volt. Anyagi helyzetük lehetővé tette, hogy az ifjú Zweig a legjobb iskolákba járhasson: a bécsi és berlini egyetemen filozófiát, germanisztikát és romanisztikát tanult, majd 1904-ben Hippolyte Taine filozófiájáról írt disszertációjával bölcsészdoktori fokozatot szerzett. Egyetemi évei alatt versekkel jelentkezett és élénk műfordítói tevékenységet folytatott. Novelláinak első gyűjteménye 1904-ben jelent meg Erika Ewald szerelme címmel, korai elbeszélései az Arthur Schnitzler-féle pszichoanalitikus, dekadens impresszionista prózával mutatnak rokonságot.
Az egyetem elvégzése után – mivel teljes anyagi függetlenséget élvezett – utazni kezdett: bejárta egész Európát, és eljutott Amerikába, Indiába, Észak-Afrikába is. Utazásai során szoros barátságba került a legnagyobb belga költővel, Émile Verhaerennel és a nagy francia békeharcos-humanista íróval, Romain Rolland-nal, akinek életéről 1921-ben könyvet is publikált.
Az első világháború idején egy Zürichben szerveződött értelmiségi csoport tagjaként a háború befejezéséért és az igazságos békéért szállt síkra. Az 1917-ben írott Jeremiás című háborúellenes drámája – amely miatt átmenetileg emigrációba is kényszerült – hűen tükrözi akkori emberi-politikai állásfoglalását.
Az emigrációból 1919-ben tért haza, salzburgi háza az európai szellemi értékekért küzdő értelmiségiek találkozóhelye lett. Ekkor kezdte írni esszéit, így születtek A világ építőmesterei címmel összefoglalt sorozat tanulmánykötetei, többek között Balzacról, Dickensről, Dosztojevszkijről, Nietzschéről, Stendhalról és Tolsztojról. 1927-ben jelent meg az olvasók körében nagy sikert aratott Csillagórák című történelmi tanulmánykötete, melyben az európai történelem 12 sorsdöntő pillanatáról rajzolt képet.
A húszas években írta meg legjobb novelláit is, amelyeknek érzékeny személyiségábrázolása a pszichoanalízis iránti érdeklődéséből fakadt. Az Ámok a konvencionális előítéletek kényszere alatt önkívületig fokozódó szerelmi szenvedélyt ábrázolja, az 1927-es Érzések zűrzavara a Halál Velencében problematikáját fogalmazza meg empatikusan és megrázóan. A húszas évek végén kezdte írni történelmi személyekről (Fouché, Marie Antoinette, Stuart Mária) szóló regényes életrajzait, amelyek a két világháború között közkedveltek voltak.
1928-ban meghívták a Szovjetunióba a Lev Tolsztoj születésének századik évfordulóján rendezett ünnepségekre. Látogatása indította el műveinek orosz nyelvű kiadását, melyhez Gorkij írt előszót.
1934-ben a már Ausztriát is erősen fenyegető fasizálódás, a salzburgi otthonában tartott házkutatás miatt Londonba távozott. Itt írta meg egyetlen, késői regényét Nyugtalan szív címmel.
1940-ben Angliából New Yorkon keresztül Brazíliába utazott, itt született 1941-ben utolsó, és talán legismertebb elbeszélése, az antifasiszta tárgyú Sakknovella.
Brazíliában kezdett önéletrajzi visszaemlékezéseibe, amelyek a személyes vonatkozásokat meghaladóan a korabeli osztrák társadalmi és kulturális élet sokoldalú rajzát adják. E munkája Búcsú a tegnaptól címmel csak halála után, 1945-ben jelent meg. (1981-ben Tandori Dezső fordításában újra kiadták A tegnap világa címen.)
Az író a Brazíliában megkapott minden elismerés, tisztelet és szeretet ellenére sem tudta feledni hazáját, ahol a nácik az Anschluss, Ausztria Németországhoz csatolása után sárba tiporták a nevét, írásait betiltották, könyveit máglyákon égették el.
Elhatározása, hogy öngyilkos lesz, akkor vált véglegessé, amikor a második világháború első szakaszában a rádiók és a lapok világszerte a német csapatok diadalmas előrenyomulásáról adtak hírt.
Gondosan készült az önkéntes halálra, mindig magával hordta a mérget tartalmazó üvegcsét. Miután megható sorokban elbúcsúzott mindazoktól, akik közel álltak hozzá, 1942. február 23-án a hatvanéves író második feleségével, Charlotte Altmann-nal együtt a brazíliai Petrópolisban búcsút mondott az életnek.
Az író munkásságát, életét bemutató Stefan Zweig Központ Salzburgban található. Életének utolsó napjairól 2012-ben Párizsban jelent meg képregény, Laurent Seksik és Guillaume Sorel munkája. Az ő művei inspirálták Wes Anderson amerikai filmrendező 2014-es Grand Budapest Hotel című Oscar-díjas filmjét is. 2016-ban Maria Schrader rendezésében készült el a Stefan Zweig – Búcsú Európától című film, amely az emigrációba kényszerült író utolsó éveit mutatja be.
2012-ben az író és felesége petrópolisi házát múzeummá alakították át, emléket állítva száműzetésének. Stefan Zweig 2017-ben, halála után 75 évvel megkapta Brazília külföldieket díjazó legnagyobb elismerését, az Ordem Nacional do Cruzeiro do Sul (Déli kereszt nemzeti érdemrend) kitüntetést.
