Trudeau a nácik támogatásával vádolt egy zsidó képviselőnőt, nem kér bocsánatot

Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt szerdán ellenzéki képviselők elítélték a parlamentben, miután azzal vádolta meg a Konzervatív Párt egyik zsidó tagját, hogy „horogkereszteket lengető emberek mellett áll” – írja az Arutz7.

Trudeau-t Melissa Lantsman konzervatív képviselő kérdezte, aki az erősen zsidó kötődésű Thornhill körzetet képviseli. Lantsman, aki maga is holokauszt-túlélők leszármazottja, és az első zsidó nő akit konzervatív képviselőnek megválasztottak.

Lantsman egy idézet felolvasásával kezdte, amelyet Trudeau hat évvel ezelőtt mondott:

„Ha a kanadaiak bíznak a kormányukban, akkor a kormányuknak kell bíznia a kanadaiakban”.

Azzal vádolta Trudeau-t, hogy a miniszterelnök azóta úgy tűnik „hangnemet váltott”.

„Mikor vesztette el ezt az irányt miniszterelnök úr?”

– tette fel a kérdést Lantsman.

„A Konzervatív Párt tagjai kiállhatnak azokkal az emberekkel, akik horogkereszteket lengetnek, kiállhatnak azokkal, akik a konföderációs zászlót lengetik”

– kezdte válaszát Trudeau.

„Mi úgy döntünk, hogy a kanadaiak mellett állunk, akik megérdemlik, hogy eljussanak a munkahelyükre, hogy visszakapják az életüket. Ezeknek az illegális tüntetéseknek véget kell vetni, és véget is fogunk vetni”

– mondta Trudeau.

Brian Lilley on Twitter: „SHOCK VIDEO: PM @JustinTrudeau answers a question from Conservative MP @MelissaLantsman, a Jewish woman and descendent of Holocaust survivors by saying Conservatives stand with swastikas.This is beneath Trudeau and his office and he should apologize. #cdnpoli pic.twitter.com/cxHNEaJKGJ / Twitter”

SHOCK VIDEO: PM @JustinTrudeau answers a question from Conservative MP @MelissaLantsman, a Jewish woman and descendent of Holocaust survivors by saying Conservatives stand with swastikas.This is beneath Trudeau and his office and he should apologize. #cdnpoli pic.twitter.com/cxHNEaJKGJ

Az ellenzéki Konzervatív Párt tagjai felháborodva reagáltak, az alsóház elnökének, Anthony Rota-nak közbe kellett szólnia, hogy helyreállítsa a nyugalmat az ülésteremben. Rota arra is figyelmeztette Trudeau-t, hogy kerülje a „gyújtó hangnem” használatát.

Dane Lloyd konzervatív képviselő elítélte Trudeau-t vádaskodó kijelentése miatt.

„Házelnök úr, soha nem láttam még ilyen szégyenletes és becstelen megjegyzéseket ettől a miniszterelnöktől. Dédnagyapám több mint 30 bevetésen repült a náci Németország felett. Dédnagybátyám holtteste a La Manche csatorna fenekén fekszik. Vannak olyan tagjai ennek a konzervatív frakciónak, akik a holokauszt áldozatainak leszármazottai”

– mondta a képviselő.

Hozzátette:

„Szégyenletes, hogy a miniszterelnök bármelyik képviselőtársát azzal vádolja, hogy horogkeresztet viselők mellé áll. Lehetőséget adok a miniszterelnöknek. Felszólítom, hogy kérjen fenntartás nélkül bocsánatot ezért a szégyenletes megjegyzésért”

– mondta.

Lloyd háromszor is bocsánatkérésre szólította fel Trudeau-t, de a miniszterelnök egyik alkalommal sem kért bocsánatot.

Később azt tweetelte, hogy Trudeau szavai „a legszégyenletesebb dolog, amit valaha láttam”.

„Trudeau most vádolta meg Melissa Lantsmant azzal, hogy horogkeresztet viselők mellé áll. A konzervatív frakció tagjainak vannak olyan családtagjai, akik a holokausztban haltak meg”

– írta Lloyd.

„Háromszor követeltem Trudeau-tól, hogy kérjen bocsánatot, de ő ezt megtagadta. Szégyellje magát.”

Később az ülésen Lantsman ügyrendi javaslatot terjesztett elő, amelyben azt követelte, hogy Trudeau személyesen kérjen bocsánatot tőle.

Dane Lloyd on Twitter: „This is the most shameful thing I’ve ever seen.Trudeau just accused @MelissaLantsman of standing with a Swastika.Members of the Conservative Caucus have family who died in the holocaust. I demanded Trudeau apologize three times and he refused. Shame on him. pic.twitter.com/5TQCRQreX5 / Twitter”

This is the most shameful thing I’ve ever seen.Trudeau just accused @MelissaLantsman of standing with a Swastika.Members of the Conservative Caucus have family who died in the holocaust. I demanded Trudeau apologize three times and he refused. Shame on him. pic.twitter.com/5TQCRQreX5

„Erős zsidó nő vagyok, tagja ennek a Háznak, és holokauszt-túlélők leszármazottja”

– mondta.

„Soha nem éreztették velem, hogy kevesebb vagyok… Kivéve a mai napot, amikor a miniszterelnök azzal vádolt meg, hogy horogkeresztesekkel állok. Azt hiszem, tartozik nekem egy bocsánatkéréssel. Szeretnék egy bocsánatkérést, és úgy gondolom, bocsánatkéréssel tartozik a Ház minden tagjának”.

Lantsman egy Twitter-bejegyzésben is kommentálta a történteket, ismét követelve, hogy Trudeau személyesen kérjen bocsánatot.

„Azt hiszem, a miniszterelnöknek hosszasan és alaposan el kellene gondolkodnia a saját történelmén, mielőtt egy zsidó képviselőt választ ki, és hamisan megvádol azzal, hogy horogkereszttel állok”

– írta.

„Micsoda szégyenletes kijelentés, ami nem illik senkihez, aki közhivatalt visel – tartozik nekem egy bocsánatkéréssel”.

Frontális ütközés — Justin Trudeau és a kamionos konvoj

Vajon hogyan reagál Trudeau kemény fellépésre a politikai iránt általában közömbös és nyugalomhoz szokott kanadai társadalom? Hajdú Tímea összefoglalója.