A NATO szerint Oroszország egy átfogó támadásra készül Ukrajna ellen

Minden jel arra utal, hogy Oroszország átfogó támadásra készül Ukrajna ellen – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a német televízióban szombaton.

Stoltenberg rámutatott: folyamatosan újabb katonák érkeznek a térségbe, és Moszkva állításával szemben nem vonták vissza a csapatokat. A főtitkár hozzátette: úgy tűnik, hogy Oroszország ürügyet keres a támadásra.

Nyugati adatok szerint több mint 150 ezer orosz katonát vontak össze az ukrán határ mentén. Moszkva tagadja, hogy invázióra készülne.

    A feszültség fokozódása ellenére Stoltenberg továbbra is a politikai megoldás híve.

„Rá akarjuk bírni Oroszországot, hogy változtasson irányt, és üljön le a tárgyalóasztalhoz” – jegyezte meg.

Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban a főtitkár azt mondta: a szövetség védelmi képességeinek megerősítésével, kiképzéssel és felszereléssel segíti az országot.

Stoltenberg elmondta Ukrajna tagsága a katonai szervezet harminc tagjának együttes döntésén múlik.

Egyelőre azonban inkább az a fő kérdés, elfogadható-e, hogy egy nagyhatalom – például Oroszország – erőszakkal megszabja egy másik országnak, mit tehet vagy mit nem – hangsúlyozta.

A horvát elnök szerint le kell állítani a NATO keleti bővítését

„Vlagyimir Putyin öregember, el fog menni, de Oroszország marad. Egy ponton ki kell mondani, hol a vége a NATO-nak” – mondta Milanovic.