Zalaegerszegen az egykori zsinagógában kampányol a Mi Hazánk

Zalaegerszegen az egykori zsinagógában kampányol február 19-én a Mi Hazánk – számolt be a Városi Kurír. 

A lakossági fórumként meghirdetett esemény plakátján nyomatékosítva a következőt tünteti fel a szélsőjobboldali párt: “Magyarország a magyaroké!”

A fórumot Toroczkai László tartja.

A MAZSIHISZ nyilatkozatot adott ki, amelyben tiltakozott a rendezvény ellen.

A Keresztúry Dezső Művelődési Központ honlapja leírja, hogy az épület 1904-ben készült el Stern József budapesti építész tervei szerint, kivitelezője Morandini Tamás volt. A holokausztot követően raktárnak használták. 1983 óta hangverseny és kiállítóteremként működik.

Borítókép:

Nyíltan rasszista szórólapokat oszt a Mi Hazánk

„Nem lehetünk cigány ország” — közli a Mi Hazánk Mozgalom szórólapja.