55 éve ezen a napon hunyt el Robert Oppenheimer világhírű fizikus.
Német származású zsidó bevándorlók fiaként New York-ban látta meg a napvilágot 1904. április 22-én. Apja textil-behozatalból gazdagodott meg. A Harvardon tanult nyelveket, fizikát, kémiát és keleti filozófiát. 1925-ben végzett, s az angliai Cambridge-ben, a Cavendish Intézetben dolgozott, Rutherford vezetése alatt – írja a Múlt-kor történelemportál.
Atomfizikai munkássága révén kapcsolatba került az angol tudósok legtöbbjével. Max Born meghívta Göttingenbe, itt Niels Bohrral és Paul Dirac-kal találkozott és 1927-ben doktorátust szerzett. Leideni és zürichi látogatása után hazatért az Egyesült Államokba, ahol Berkeleyben és a Kaliforniai Műegyetemen fizikát oktatott. A kvantum- és a relativitás-elmélet foglalkoztatta, főleg az elemi részecskék energia-folyamatait kutatta.
A nácizmus erősödése kiváltotta politikai érdeklődését, 1936-ban Spanyolországban járt, s a köztársaságiak pártjára állt. A sztálini üldözések miatt szakított a kommunista párttal – amelynek sosem volt tagja – s megerősödött liberális demokrata felfogása.
A II. világháború kezdetekor Einstein és Szilárd Leó felhívta az amerikai kormány figyelmét, mekkora veszély fenyegetné az emberiséget, ha a náciknak sikerülne először atombombát gyártaniuk. Oppenheimer ekkor kezdett próbálkozni az U-238 és a radioaktív 235-ös urán szétválasztására, és meg akarta határozni a láncreakcióhoz szükséges kritikus tömeget.
1942-ben a kormány a Manhattan-terv megindításáról döntött, az új kutatóintézet vezetője Oppenheimer lett. 1943-ban a Santa Fé közelében lévő Los Alamos lett a kísérleti telep helyszíne. A német kapituláció, 1945. május 8. után, július 16-án robbantották fel az első atombombát az új-mexikói Alamogordóban.
Hirosima után őt és a projekt számos munkatársát nagyon felháborította Nagaszaki bombázása, mivel katonai szempontból nem tartották szükségesnek a második bombát.
Augusztus 17-én Washingtonba utazott, hogy kézbesítsen egy levelet Henry L. Stimson hadügyminiszternek, amelyben kifejezte felháborodását és azt kívánta, hogy tiltsák be a nukleáris fegyvereket.
1945 októberében Oppenheimer interjút kapott Harry S. Truman elnöktől. A találkozó azonban rosszul sikerült, miután Oppenheimer megjegyezte, hogy úgy érzi, „vér tapad a kezemhez”.
Ez a megjegyzés feldühítette Trumant, és véget vetett a találkozónak. Truman később azt mondta külügyminiszter-helyettesének, Dean Achesonnak: „Nem akarom többé látni ezt a rohadékot ebben az irodában.”
Ezt követően tiltakozásként Oppenheimer lemondott posztjáról.
1947-ben a princetoni egyetemen az Institute of Advanced Study vezetője, majd az Atomenergia Bizottság tanácsadó testületének elnöke lett. 1949-ben állást foglalt a hidrogénbomba kifejlesztése ellen.
1953-ban értesült arról, hogy egy 1942-es vita nyomán a katonai hírszerzés megvádolta: korábban kommunista kapcsolatai voltak, késlekedett szovjet ügynökök megnevezésével és ellenezte a hidrogénbomba létrehozását. Bár a vizsgálat nem találta bűnösnek, megfosztották állásától, megszüntették tanácsadói megbízatását és nem férhetett többé hozzá az atomtitkokhoz.
Az Amerikai Tudósok Szövetsége tiltakozott és védelmére kelt. Személye a mccarthysta boszorkányüldözések áldozatává váló tudós jelképe lett. Utolsó éveiben a tudomány és társadalom viszonyát elemezte, és elméleti kutatásokkal foglalkozott.
A hidegháború enyhülése után, 1963-ban Johnson elnök Fermi-díjat adott át neki, ezzel hivatalosan is rehabilitálta őt. 1966-ban vonult nyugalomba Princetonból.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
