Nem mindenki dőlt be a Tinder-csalónak

Most megszólalt egy lány, Valeria Calpanchay, aki szintén találkozott a Tinder-csalóval, és elmondta, hogy több gyanús jelet is felfedezett Leviev viselkedésében, így csak egyszer randizott vele – írja a life.hu.

Az argentin Valeria, ahogy a filmben szereplő lányok is, a Tinderen akadt össze Simonnal. A Mirrornak elmondta, az ő randijuk is épp úgy zajlott, ahogy azt a férfi áldozatai elmesélték, de több dolog is szemet szúrt neki. Elsőként éppen az, hogy egy gazdag ember nem kérkedik a vagyonával, de azt is furcsállotta, hogy a férfi titokzatoskodik a származásával kapcsolatban.

Gyanús volt neki továbbá, hogy Levievnek két telefonja is volt, és az is zavarta, hogy már az első randin sokat beszélt más lányokról. Az első találkozó után nem sokkal Simon házibuliba hívta a lányt, aki oda már nem ment el.

A férfi azzal zárta a beszélgetést, hogy csalódott, ugyanis sokkal spontánabbnak gondolta Valeriát, aki amúgy a film és néhány újságcikk alapján jött rá, hogy mit úszott meg 2018-ban.

Simon Leviev a dokumentumfilm után – a testőréhez hasonlóan – perrel fenyegetőzött, később azonban egy Insta-storyban azt ígérte, hamarosan megismeri a világ az ő verzióját is.

A „Tinder-svindler” Izrael PR katasztrófája

A világhírű szélhámos viszont háborítatlanul él egy puccos Tel Avivi lakóparkban, és egy Bentley volánjánál örvendezik a Netflix dokumentumfilm sikerének.