Bennett köszönetet mondott Pelosinak a Vaskupola finanszírozásának támogatásáért

Pelosi szerdán a Knesszetben azt mondta, hogy büszke az amerikai képviselőházi szavazásra, és reményét fejezte ki, hogy a szenátus is hamarosan jóváhagyja a támogatást – írja a The Jerusalem Post.

Naftali Bennett miniszterelnök csütörtökön a miniszterelnöki hivatalban tartott megbeszélésen köszönetet mondott Nancy Pelosinak, az amerikai képviselőház elnökének, amiért előmozdította a Vaskupola rakétavédelmi elemek amerikai finanszírozását.

Bennett hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Vaskupola finanszírozásának folyamata minél hamarabb lezáruljon.

Az amerikai képviselőház 420 támogató és kilenc ellenző szavazattal szeptemberben 1 milliárd dollárt hagyott jóvá a Vaskupola rendszerre, miután pár progresszív demokrata megpróbálta megakadályozni a finanszírozását.

Pelosi szerdán a Knesszetben azt mondta, hogy büszke a képviselőházi szavazásra, és reményét fejezte ki, hogy a szenátus nagyon hamar jóváhagyja a támogatást.

Bennett és Pelosi az iráni nukleáris fenyegetésről is tárgyaltak, továbbá a miniszterelnök köszönetet mondott Pelosinak „Izrael folyamatos támogatásáért”.

„Izrael egy csodálatos ország csodálatos emberekkel egy bonyolult régióban”

– mondta.

https://twitter.com/IsraeliPM_heb/status/1494274720367362048?s=20&t=Kqs1XXRmZBT2araA18d9mg

„Ön támogatta Izraelt, ahogyan az Ön áldott emlékű édesapja is támogatta a zsidókat történelmünk legsötétebb órájában, a holokauszt idején, amikor a zsidók támogatása nem volt magától értetődő”.

Pelosi apja, Thomas D’Alesandro, ifjabb Thomas D’Alesandro marylandi demokrata kongresszusi képviselő támogatta az Irgunhoz kötődő Bergson csoportot, amely a Roosevelt-kormányzatnál lobbizott, hogy a holokauszt idején zsidó menekülteket engedjenek be az Egyesült Államokba.

„Bár [apám] New Deal-demokrata volt, és Franklin D. Roosevelt példáját követte, volt egy terület, ahol nem értett egyet az adminisztrációval”

– írta Pelosi a Know Your Power című könyvében.

„Apám támogatta a Bergson csoport nevű szervezetet, amely gyűléseket, felvonulásokat és parádékat tartott, amelyek az európai zsidók második világháború alatti helyzetére irányították a figyelmet, és egy zsidó állam létrehozását követelték Palesztinában, ami akkor még nem volt a kormány politikája”

– írta Pelosi.

Pelosi: globális fenyegetést jelentenek az iráni nukleáris fejlesztések

A demokrata párti házelnök korábban „diplomáciai remekműként” méltatta az akkori izraeli kormány súlyos bírálatát kiváltó, 2015-ös iráni nukleáris megállapodást.