Az orosz-ukrán feszültség közepette Erdogan Ukrajnába látogatott

Az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus diplomáciai és jogi síkon fog megoldódni – fejtette ki meggyőződését Recep Tayyip Erdogan török államfő csütörtökön Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„Őszintén hisszük, hogy a válság békés diplomáciai módszerekkel, a minszki megállapodások keretein belül megoldódik Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jog figyelembe vételével” – fogalmazott Erdogan.

A török elnök megerősítette: országa készen áll arra, hogy helyszíne legyen olyan csúcstalálkozónak, amelynek a célja a Donyec-medencei konfliktus rendezése a minszki megállapodások keretein belül. Szavai szerint ez lehet akár egy ukrán-orosz csúcstalálkozó vagy egyéb szintű megbeszélés is. Kifejtette: Törökországot az a logika vezérli, hogy „a tűz szítása helyett azon gondolkodik, hogyan lehetne csökkenteni annak hőfokát”.

Erdogan ismételten leszögezte, hogy Törökország változatlanul támogatja Ukrajna területi integritását és szuverenitását, beleértve – az Oroszország által önkényesen elcsatolt – Krím félsziget Ukrajnához tartozását is.

Zelenszkij köszönetet mondott Erdogannak Ukrajna támogatásáért. Kommentálva Erdogan azon javaslatát, hogy a Donyec-medencei konfliktus rendezését célzó tárgyalások helyszínét tegyék át Minszkből Isztambulba, kijelentette: „Ukrajna békéjéért készek vagyunk minden lehetségest megtenni bármely platformon, és bármilyen formátumban. Nem az számít, hogy hol lehet véget vetni a háborúnak. Az a fontos, hogy mindenki készen álljon rá”.

Erdogan kijevi látogatása során több kétoldalú dokumentumot írtak alá, köztük a két ország közti szabadkereskedelmi megállapodást, továbbá egyezményt a Bayraktar típusú török harci drónok gyártásáról Ukrajnában. Ilyen típusú pilóta nélküli csapásmérő repülőgépet tavaly októberben vetettek be az ukrán fegyveres erők a Donyec-medencei szakadárok egyik állása ellen, és megsemmisítettek vele egy tarackágyút. Moszkva hevesen tiltakozott a drón bevetése miatt.

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy gyárat építenek Ukrajnában a Bayraktar drónok gyártására.

A drónokba a török vállalat engedélyével olyan hajtóműveket szerelnek, amelyeket a Motor Szics nevű ukrán vállalat gyárt. Az Ukrajnában összeszerelt pilóta nélküli harci gépeket egyaránt fogják használni az ukrán fegyveres erőknél és Törökországban is.

Borítókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Az Egyesült Államok csapatokat helyez át Európába

Lengyelországba, Németországba és Romániába lesznek telepítve.