Már nem zárják ki a visszaélések lehetőségét a Pegasus-szal

Az izraeli rendőrség elismerte, hogy elkövethettek visszaéléseket az izraeli NSO vállalat Pegasus nevű kémszoftverével – jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

„Bizonyos vonatkozásokban megváltoztatják a korábbi álláspontot az újonnan napvilágra került megállapítások”

– közölték a rendőrség képviselői, utalva korábbi, a civilek törvénytelen megfigyelését teljes mértékben elutasító állásfoglalásukra a civilek telefonjainak engedély nélküli lehallgatását firtató ügyben.

Másfél héttel ezelőtt, a Calcalist című gazdasági lapban megjelent oknyomozó írást követően a főügyész még azt állította, hogy a rendőrségtől kapott információk alapján nem fedeztek fel rendellenességet, s a bűnüldözők a törvényeknek megfelelően jártak el.

A rendőrség akkor, az újságcikk nyomán kirobbant botrány után azt állította: csakis a törvény szerint, bírósági végzések alapján végezték a lehallgatásokat.

A rendőrség azonban kedden bejelentette, hogy

„új dolgokat tártak fel, melyek bizonyos tekintetben megváltoztatják a korábbi állításokat.”

Aviháj Mandelblit, az ezekben a napokban leköszönő főügyész vizsgálócsoportot hozott létre, amelynek feladata a rendőrség titkos lehallgatásainak, a Pegasus kémprogram illegális használatának a felgöngyölítése.

A vizsgálócsoport Amit Harari jogász, a főügyész helyettese vezetésével munkához is látott. A munka eredményét július 1-ég kell bemutatni.

A Pegasus nevű izraeli kémprogramot állítólag több országban újságírók, kormányzati tisztviselők és emberi jogi aktivisták megfigyelésére használták fel. Izrael csakis kormányok számára engedélyezi kibertermékek exportját, törvényes felhasználásra, bűncselekmények megelőzésére és kivizsgálására, valamint a terrorizmus elleni küzdelemre, és a vásárló országok kötelezettséget vállalnak ezen feltételek teljesítésére.

Pegazussal figyelhettek meg korrupció-gyanús polgármestereket

Az esetek mind 2016-ban történtek.