Oroszország arra törekszik, hogy megszerezze a hatósági jóváhagyást új gázvezetékéhez, az Északi Áramlat 2-höz, amellyel példátlan, a korábbinál még nagyobb befolyást szerezne a kontinens energiapiacai felett. A Kremlhez közeli energetikai cégekben eközben egyre több, az uniós politikában otthonosan mozgó egykori európai politikus tűnik fel.
Gazdasági projekt vagy geopolitikai fegyver?
Az Északi Áramlat-2 építése már befejeződött, de a vezeték még nem kapta meg a hivatalos engedélyt a működés megkezdésére, mivel trösztellenes, nemzetbiztonsági és környezetvédelmi okokból bírósági kifogásokat emeltek ellene.
Az amerikai kongresszus tagjai és számos európai uniós vezető úgy véli, hogy az Északi Áramlat-2 valójában nemcsak egy gazdasági projekt, hanem egy orosz geopolitikai fegyver is. Moszkvának a saját jól felfogott érdeke, hogy Kijevet megkerülve szállítsa a földgázt Európába, ezzel is csökkentve az orosz érdekszférától elszakadni kívánó (és az amerikai érdekszférába tartó) Ukrajna tranzitdíjakból befolyó bevételeit és stratégiai jelentőségét. Oroszország a beruházás révén egyetlen útvonalra terelhetné az EU-nak szánt gázszállítmányainak 80 százalékát, és domináns helyzetbe kerülne egyúttal a német piacon is, mivel részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra tudná emelni. Ahogyan az előző írásunkban is idéztük Stefan Meistert a téma egyik szakértőjét:
„Ha nem is aktív a vezeték, de már elég jól működik [az oroszok számára], mert megosztást hozott az amerikai-európai-német kapcsolatokba. Az európaiakat is megosztotta. Sőt magukat a németeket is megosztotta. Szóval mi másra van még szüksége Moszkvának? Ez már egy nagy sikertörténet”
A német üzleti érdekek és az orosz befolyás sikeresen küzdött le eddig minden ellenállást maga előtt, így az Északi Áramlat projekt a finisébe érkezett. Az üzembe helyezés előtti hatósági eljárást ugyan novemberben a már említett okokból felfüggesztették, de a jelenleg Ukrajnában zajló nagyhatalmi játszma végkimenetelétől függően bármikor folytatódhat. Hivatalosan ugyan a német hatóságok közleménye szerint a vezetéket üzemeltető vállalat akkor kaphatja meg a szállítás megindításához szükséges tanúsítványt, ha megfelel az uniós jogra épülő német előírásoknak, de a német kancellár napokban tett kijelentései már arra utalnak, hogy egy esetleges ukrajnai orosz támadás esetén még ennél is tovább halaszthatják az Északi Áramlat-2 engedélyeztetését (amelyre egyébként még az Európai Bizottságnak is rá kell bólintania a német engedélyeztetést követően).
A már korábban üzembe helyezett Északi Áramlat-1-et a 2005-ben a svájci Zugban székelő Nord Stream AG konzorcium üzemelteti, amelynek részvényesei az orosz Gazprom gázipari vállalat (51% részesedés), a német Wintershall Dea és PEG Infrastruktur AG (E.ON) (15,5%-15,5% részesedés), továbbá a holland Gasunie és a francia Engie gázipari vállalat (9%-9% részesedés).
Az Északi Áramlat-2 fejlesztését és tervezett üzemeltetését a Nord Stream-2 AG végzi, amely azonban már teljes egészében az orosz állami kézben lévő Gazprom tulajdonában van. A vállalat nem mellesleg ugyanarra a svájci címre van bejegyezve, és ugyanaz a vezetősége, mint a Nord Stream AG-nak.
Korrumpálódott európai döntéshozók?
A Gazprom igazgatótanácsának elnöke az a Gerhard Schröder német szociáldemokrata ex-kancellár, akinek Putyinnal való kitűnő kapcsolatát és politikai szerepvállalása után folytatott viharos, sokak által kritizált karrierjét korábban megírta lapunk is.
Schröder hivatali ideje utáni tevékenysége az orosz energetikai-szektorban azonban nem egyedülálló, ahogyan arra decemberben Witold Jan Waszczykowski (egykori lengyel külügyminiszter), az Európai Konzervatívok és Reformisták képviselője is felhívta a Bizottság figyelmét:
„Egyre nő az orosz energetikai vállalatoknak dolgozó volt uniós országok politikusainak száma. Köztük vannak olyan volt kormányfők és kabinettagok, mint Gerhard Schröder (volt német kancellár), Wolfgang Schüssel (volt osztrák kancellár), François Fillon (volt francia miniszterelnök), Karin Kneissl (volt osztrák külügyminiszter) és Paavo Lipponen (egykori finn miniszterelnök)”
– mondta Waszczykowski.
„Az orosz energiaipari vállalatok szándékosan destabilizálják az EU energiapiacát, ahogyan azt jelenleg is tapasztaljuk, amikor Oroszország csökkenti az EU-ba irányuló szállítását, hogy engedményeket kényszerítsen ki az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatban”
– folytatta a lengyel képviselő.
„A fent említett vezető politikusok által az orosz energetikai vállalatoknak végzett munka politikai korrupciónak minősül. A korábbi és jelenlegi kormányfők által hozott, geopolitikai és pénzügyi szempontból kedvezőtlen politikai döntések (beleértve az Északi Áramlat gázvezetékek megépítéséről szóló döntést) kérdéseket vetnek fel az érintettek motivációit illetően. Ez a helyzet precedenst teremt és arra ösztönzi a jelenlegi és jövőbeli vezetőket, hogy Putyin-párti politikát folytassanak annak érdekében, hogy politikai karrierjük végeztével jól fizetett pozíciókhoz jussanak”
– osztotta meg álláspontját a lengyel diplomácia egykori első embere.
Waszczykowski félelmei nem alaptalanok. A volt lengyel külügyminiszter által megnevezett egykori politikusok évente több százezer eurót kapnak „munkájukért jutalmul” a már említett, földgázban utazó Gazpromnál, gázfeldolgozó és petrokémiai holding Sziburnál, a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző Zarubezsnyeftynél és az olajipari Rosznyeftynél betöltött pozícióiknak köszönhetően.
A zsíros, jól fizető állások lebegtetése, tehát bevett fegyvert jelentenek Moszkva eszköztárában, ha az európai folyamatok orosz érdekek mentén történő befolyásolásáról van szó. A korrupció fegyverként való alkalmazásának sokféle módja ismert, amelyek napjaink „szürke zónás” hadviselésének egyik hatékony formáját jelentik.
A korrupció fegyverként való használata jól illeszkedik az orosz Új Generációs hadviselés (NGW) koncepciójába is, amely az orosz geopolitikai célok elérésében az irreguláris, nem-katonai eszközök fokozott alkalmazását és jelentőségét hangsúlyozza a hagyományos katonai eszközökével szemben.
