Az Amerikai Egyesült Államok államadóssága az elmúlt két év eseményeinek köszönhetően soha nem látott méretűre duzzadt, a fennálló 28,5 ezer milliárd dolláros adósság az USA GDP-jének közel 120%-ára rúg. Persze ez közel sem tükrözi az állam ténylegesen vállalt kötelezettségeit, ugyanis az adósságmutatók nem tükrözik a jövőbeli várható, közel teljes egészében fedezetlen egészségügyi és társadalombiztosítási kiadásokat. Ezeket is figyelembe véve az Egyesült Államok adóssága közelebb lehet a 160 ezer milliárd dolláros értékhez. Jelenleg a dollár kulcsvaluta pozíciója, az USA „csődképtelensége” és a világ legnagyobb gazdaságába vetett bizalom megingathatatlannak tűnnek, azonban hiba volna a jelenleg fennálló helyzetet magától értetődőnek tekinteni. Az adósságteher nem csupán igen komoly költségvetési problémát jelent a jövőre nézve, de igen nagy mértékben meghatározhatja az Egyesült Államok külpolitikai mozgásterét is.
***
Kis adósságtörténet
Az államadósság kapcsán legtöbbször emlegetett mutató a GDP-hez mért államadósság, mely az adott ország termeléséhez-kibocsátásához mérten adja meg az adósság mértékét.
Az Egyesült Államok a GDP-arányos adósság tekintetében történelmileg közel sem állt olyan rossz helyzetben mint ma.
A kormányzati kiadások nagy gazdasági válságot (1929-1933) követő megugrása, valamint a II. világháború jelentette terhek azt eredményezték, hogy a fentebb is említett mutató a háború végére közel 120%-ra emelkedett. Ezt követően egészen a 80-as évek közepéig a GDP-arányos adósság csökkenése követte, ami abból fakadt, hogy a gazdaság növekedése mellett a (nominális) adósság alig-alig emelkedett. Úgy is fogalmazhatnánk, az Egyesült Államok kinőtte magát az adósságából.
Persze a kedvező számok mögé nézve némileg árnyaltabb képet kapunk, különös tekintettel a jóléti rendszerek hatvanas években megvalósított kibővítésére. A Lyndon Johnson-elnökség által reprezentált Nagy Társadalom programja magában foglalta mind a társadalombiztosítási, mind az állami egészségügyi, mind a nyugdíjrendszer drámai kiterjesztését, anélkül, hogy különösebb hangsúlyt fektetett volna ezeknek a jóléti rendszereknek a finanszírozására. Az amerikai jóléti állam kiadásai hasonlatosak az európai jóléti államokéhoz, azonban a rendszert finanszírozó, az állam számára jelentős bevételt jelentő adók bevezetése elmaradt (az európai jóléti modellel ellentétben). Az így létrejövő, igen nagy kötelezettségekkel rendelkező állam (entitlement state) kiadásai a demográfiai változásokkal együtt nagy mértékben és kiszámíthatóan növekednek, a szövetségi adóbevételek elmaradása pedig az (implicit) adósság fokozatos növekedését eredményezi.
Az Egyesült Államok számára ennek az implicit adósságnak a növekedése fogja jelenteni a legnagyobb költségvetési kihívást a következő évtizedekben.
A statisztikai mutatókban is meglátszó adósságteher a 80-as évek közepén kezdett emelkedni, melynek az oka a közhiedelemmel ellentétben nem a Reagan-féle fegyverkezési program, hanem az inflációellenes politikából adódó személyi jövedelemadó kiesése volt. A GDP-arányos adósság az 1980-as 31%-ról 1990 végére 56%-ra emelkedett, majd további emelkedést követően a Clinton-adminisztráció alatt tapasztalt gazdasági növekedésnek és a költségvetési többleteknek köszönhetően 2000 elejére ismét 58%-ra csökkent.
A 2000-es évek eleji kilátások olyan kedvezők voltak, hogy az amerikai jegybank akkori elnöke, Alan Greenspan hosszasan ír memoárjában azokról a vitákról, melyek a jövőbeli többletek és felhalmozott tartalékok felhasználásáról szóltak. A történelem persze egészen másképp alakult.
A Bush-féle adócsökkentés valamint a 2001-es terrortámadásokat követő külpolitikai beavatkozások ismét növekvő pályára állították az adósságot, azonban az igazán nagy csapást a 2008-2009-es nagy pénzügyi világválság kitörése jelentette. A válságkezelő intézkedéseknek és a gazdaságélénkítő csomagoknak köszönhetően a GDP-arányos államadósság mértéke a 2007 végi 62,7%-ról 2009 végére 84%-ra emelkedett, majd csökkenő ütemben ugyan, de egészen 107%-ra nőtt 2019 negyedik negyedévére. A végső döfést a COVID-válság kitörése, a nyomában érkező gazdasági visszaesés és a korábban soha nem látott mértékű, állami pénzszórás jelentette, a GDP-arányos adósság 2021 végén közel 120% volt.
Az adósság terhe
Az államadósság és az aktuális költségvetési hiány kívánt mértéke mindig is élénk közgazdaságtani vita tárgyát képezte. Fontos megjegyeznünk, hogy az éves állami költségvetésben a fennálló adósság kamatai jelentik az „állandó” kiadást, persze a kamatteher mértéke függ a fennálló adósság méretétől és összetételétől is. A kis csődkockázatú államok, melyek iránt nagy a piaci bizalom, relatíve nagy adósságot is képesek finanszírozni alacsony kamatok mellett. Amennyiben megreng az adott államba vetett bizalom, úgy az adósságot csak magasabb kamatterhek mellett (ha egyáltalán) képes megújítani, így az emelkedő kamatkiadások „kiszorítanak” más, igen fontos költségvetési tételeket (oktatás, egészségügy, stb.).
Az adósság növekedése elsődlegesen azért jelent problémát, mert a hatalmassá duzzadó adósságteher növekedésével a piaci bizalom egyre könnyebben inog meg az adott állam fizetőképességében, a megújított, hatalmas méretű adósságon fizetendő kamatterhek pedig komoly költségvetési kiadást jelenthetnek az adósságban úszó állam számára.
Az Egyesült Államok évtizedes viszonylatban az egyik legmegbízhatóbb adósnak számít a világ államai körében. Ennek oka, hogy igen nagy a piaci bizalom annak az államnak a fizetőképességében, mely adóztatási jogkörökkel rendelkezik a világ legnagyobb gazdasága felett. A piaci bizalomnak köszönhetően az USA az egyre növekvő adósságterhét is képes volt alacsony kamatok mellett finanszírozni, sőt mi több, az adósságot képes volt részlegesen „pénznyomtatással” finanszírozni a dollár iránti hatalmas globális kereslet a dollár kulcsvaluta pozíciója miatt. Fontos rögzíteni, hogy az USA növekvő adóssága eddig a fentebbi két tényező miatt nem jelentett különösebb problémát. Az Egyesült Államok akkor kerülhet bajba, ha megreng az állam „csődképtelenségébe” vetett bizalom, vagy netán veszélybe kerül a dollár kulcsvaluta pozíciója. Míg az előbbi egy igen szubjektív szempont, azért fontos megjegyeznünk, hogy a „bizalom megrendülése” származhat abból is, hogy az államadósságot nagy részben tulajdonló, USA-val ellenséges államok nagy mennyiségben árusítják amerikai állampapírjaikat, bár egy ilyen forgatókönyv feltehetően sokkal bonyolultabban zajlódna le, mint azt jelenleg elképzeljük. Az eladósodás szempontjainak ismertetése után nézzük meg az adósság monetáris finanszírozásáról („pénznyomtatás”) szóló érveket.
Az utóbbi években egyre több fórumon megjelentek a „Modern Monetáris Elmélet” (MMT) azon elképzelései, amelyek szerint az költségvetési hiány és államadósság mértéke nem számít igazán, hiszen az állam monopóliummal rendelkezik a pénznyomtatás felett, így bármikor „kinyomtathatja” az adósság rendezésére szánt pénzt.
Az MMT szerint mivel az állam nem fogyhat ki a pénzből, így nem is kell nemet mondanunk az igen nagy kiadásokkal járó, „közjót” szolgáló kormányzati intézkedésekre.
A mélyebb közgazdasági elemzés helyett érdemes az elmúlt év eseményeit vizsgálnunk, nevezetesen a kormányzati kiadáscunamit követő inflációs hullámot.
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 2020-ban meghaladta, 2021-ben pedig majdnem elérte a 3 000 milliárd dollárt. 2020-ban a hiány a GDP 15%-a, míg 2021-ben közel 11%-a volt. Ezzel egyidejűleg a szűk pénzmennyiség 2019 végétől 2021 végére közel duplájára emelkedett, közel 3500 milliárd dollárral nőtt. Még látványosabb a tág pénzmennyiség növekedése, itt közel 6000 milliárd dolláros növekedést láttunk két év alatt. Az MMT elképzelései így a gyakorlatban is megvalósultak, a pénzkínálat bővülése nagy részben finanszírozta a kormányzati pénzszórást. Ezzel egyidejűleg az inflációt mérő fogyasztói árindex 2021-ben 7%-ra rúgott, amivel 39 éves rekord dőlt meg. Az elmélet mentegetői persze az energiaárak emelkedésére és a kínálati sokkokra fogják az árak emelkedését, ugyanakkor egyre szélesebb körben válnak elfogadottá azok a magyarázatok, melyek szerint mégiscsak lehet valamilyen összefüggés a tág pénzmennyiség közel 40%-os emelkedése és az infláció megugrása között.
Talán nem túl pesszimista megállapítás, ha megfogalmazzuk az egykor magától értetődő állítást, mely szerint a pénznyomtatás aligha fogja megoldani az Egyesült Államok (vagy bármelyik másik ország) fiskális problémáit.
A sérülékenység dimenziói
Végezetül adjunk választ a kérdésre: összeomolhat-e az adósságteher alatt az Egyesült Államok? A rövid válasz az, hogy rövid távon aligha. Jelenleg mind a piaci bizalom, az alacsony kamatok, a dollár kulcsvaluta pozíciója és a „kiaknázatlan” adóbevételi lehetőségek az Egyesült Államok oldalán állnak. Ez persze nem jelenti az, hogy egy esetleges katonai konfliktus esetén a hirtelen megugró pluszkiadásokat a kormány gond nélkül képes lenne finanszírozni. Gondoljunk csak a vietnámi háborút követő inflációs hullámra, a bretton woods-i rendszer felbomlására. A kiadások drámai megemelkedése komoly kihívás elé állítaná az amúgy is igencsak eladósodott Egyesült Államokat, különösképp a jelenlegi, „felhevült”, inflációs nyomással fenyegető gazdasági környezetben. Emellett szintén komoly rövid távú kockázatot jelent a finanszírozás drágulása, melynek okát a magas infláció nyomán megjelenő jegybanki kamatemelések képezhetik. Ha az amerikai jegybank az igen magas infláció miatt a kamatok megemelése mellett dönt, úgy az állam finanszírozásának költségei is megdrágulnak, ami a jelenleg fennálló adóságállomány mellett egy jelentős kiadást jelentene a költségvetés számára.
A hosszú távú tendenciák már sokkal kevésbé kedvezőek az Egyesült Államok számára. A társadalombiztosítási rendszerből adódó implicit jövőbeli terhek miatt az adósság tényleges mértéke többszöröse annak, amit a jelenlegi statisztikák tükröznek. Ezek a kiadások vagy az adók drasztikus emelésével, vagy az állam további, hosszú távon fenntarthatatlan eladósodásával lesznek finanszírozhatók.
Persze hiba volna az USA csődképtelenségébe vetett bizalmat végtelen időtávra feltételezni. Ugyanez a helyzet a dollár jelenleg megkérdőjelezhetetlen kulcsvaluta pozíciójával.
Egyáltalán nem kizárható, hogy hosszú távon megtörténik az elképzelhetetlen és az Egyesült Államok szuverén adósságválság „áldozata” lesz. Ezt az esetleges katonai konfliktusokkal járó pluszkiadások csupán súlyosbítanák. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a fiskális fenntarthatóság vagy a kiadások (különösen a folyó kiadások) radikális csökkentésével érhetők el, vagy szükséges az európai típusú jóléti adóbevételi struktúra kialakítása (pl. igen magas forgalmi adó szövetségi szintű bevezetése). Versenyképességi okoknál fogva az előbbi kedvezőbb forgatókönyvnek tekinthető, bár kétségtelenül komoly politikai árat kell fizetni érte. Összegezve tehát kijelenthetjük, hogy aligha tekinthetjük megkérdőjelezhetetlen adottságnak a jelenlegi fiskális fegyelmezetlenséget lehetővé tevő tényezőket. Az Egyesült Államok gazdasági összeomlása alapjaiban rengetné meg a jelenleg fennálló liberális világrendet, a sokszor száraznak tűnő költségvetési kérdések legfőbb tétje pedig nem kisebb, mint a mai formájában ismert nyugati civilizáció túlélése.
