Ugyan a német szocdem-zöld-szabaddemokrata koalíciónak rengeteg más gondja lenne (fenyegető áramszünetek, százezres tüntetések a járványpolitika ellen, Ukrajna, stb.), az FDP-hez tartozó igazságügyminiszter mégis időt szakított magának arra, hogy már kormányzása legelején törvénytervezetet nyújtson be a büntető törvénykönyv 219a paragrafusának reformjáról.
Németországban egyelőre ugyan tiltott az abortusz, de a harmadik hónapig a hatóságok „tűrik”, vagyis eltekintenek a büntetéstől. Ennek értelmében a törvény eddig azt is tiltotta, hogy nőgyógyászok abortusz-szolgáltatásaikat reklámozzák, e tiltás alá esett még a szolgáltatás feltüntetése is, legyen az az interneten vagy akár csak egy névjegykártyán. Ezt a tiltást hivatott az új törvény megszüntetni, amennyiben az orvos most már „tárgyilagos módon” informálhat a „szolgáltatásról”.
A reform a szabaddemokraták szívügye volt, de a zöldek és a szociáldemokraták is lelkesen támogatják, mint a személyes szabadság és a női emancipáció kiteljesülését.
Marco Buschmann, szabaddemokrata igazságügyminiszter, aki a tüntetéshez való jog korlátozásának lelkes híve, a 2019-es törvény korlátozásait „tarthatatlan jogi állapotnak” nevezte. „Véget kell vetni az elnyomásnak!” – ezzel a követeléssel csatlakoztak a szociáldemokraták az FDP által benyújtott javaslathoz.
A koalíció ezen felül szorgalmazza, hogy az abortusz költségeit, bármilyen indokból is hajtsák végre, teljességében a kötelező betegbiztosítás vegye át. Eddig csak orvosi indikáció esetén, illetve, ha a terhesség erőszak következménye volt, vette át a költségeket a biztosító.
Jelenleg 100 000 terhességmegszakítás áll 773 000 szüléssel szemben, ezen belül orvosi indikáció miatt 3 800 esetben került sor megszakításra.
Alighogy felmerült a 219a paragrafus eltörlésének kezdeményezése, azonnal jelentkeztek a Die Linke (a keletnémet Szocialista Egységpárt utódpártja) politikusai, és követelni kezdték a 218-as abortusz-paragrafus teljes törlését. A 218-as törvény elleni harc a 68-as német lázadás legendái közé tartozik. Akkor is a női egyenjogúság nevében folyt a harc, melynek folyamán 1971-ben, amikor az abortusz teljes tiltása még érvényben volt, a Stern magazin közölte 374 celeb és félceleb képét és beismerő vallomását: „Abortuszt csináltattunk”. Ez akkor valódi forradalomnak számított, melynek 1974-ben megszületett az eredménye, a ma is érvényben levő megoldás.
Az abortusz mindennapi eseményként való kezelése, amelyre csak valami megoldást kell találni, pontosan beleillik az új német koalíció családpolitikai koncepciójába. Ez a koncepció a gyermekek vállalását, illetve nem vállalását ugyanúgy, ahogyan felnevelésüket is, teljességgel alárendeli a felnőttek önmegvalósításának.
Ha már család helyett csak „felelősségi közösségek” léteznek, ahol egy gyermeknek akár négy szülője is lehet, amelyek közül azonban egyiknek sem kell a gyermekkel vérszerinti kapcsolatban lenni, akkor a gyerek gyakorlatilag csak a választott lifestyle valamiféle kellékévé válik.
Csak kevesen vállalkoztak az új törvénykezés meghirdetése óta arra, hogy az egész felfogás mögött rejlő világképet etikai alapon megkérdőjelezzék. A protestáns nőegylet kifejezetten üdvözölte a törvényjavaslatot, mivel az „a női személyek reprodukciós önrendelkezési jogát és autonómiáját erősíti”, mondta a nőegylet elnöke, és külön rámutatott arra, hogy a 219a paragrafus a nemzeti szocializmus hagyatéka. Az időközben ellenzéki CDU, az a párt, amely a kereszténységet nevében viseli, csak abban lát problémát, hogy a hirdetés engedélyezése az abortuszt bagatellizálná, és így az „kereskedelmi modellé” válhatna”. Augsburg címzetes püspöke Alfons Losinger viszont határozottan megnevezte a problémát: „Itt az élethez való jog, vagyis társadalmunk emberi arculatáról van szó, ami pont abban mutatkozik meg, hogy hogyan bánunk a leggyengébbekkel”, mondta a Die Welt című napilapnak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.