Szijjartó: Aggasztó, ahogy Izraellel bánnak az ENSZ-ben

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek egyértelművé kell tennie, hogy Izrael pártján áll. Szijjártó a Trump-féle közel-keleti béketervet is méltatta, mindezt a palesztin küldött mellett ülve.

A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és migrációs hullámok megindulása vonatkozásában – fogalmazott Szijjártó New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Magyarország külügyminisztere az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti helyzetről szóló nyílt vitája előtt kiemelte, amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.

„Világos, hogy amikor instabilitás van, háborús helyzetek jönnek létre és az emberek menekülni akarnak, akkor komoly migrációs hullámok indulnak ki” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a bevándorlók általában Európát veszik célba.

Fontosnak nevezte azt is, hogy Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett. Szerinte a nemzetközi közösségnek ezért világossá kell tennie, hogy Izrael pártján áll és el kell ismernie, hogy az ország óriási terrorfenyegetettségben él, illetve nevükön kell neveznie a terrorszervezeteket, a terroristákat.

„Mindig sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ENSZ-ben egyes bizottságok, testületek, tagországok kifejezetten Izrael-ellenes politikát folytatnak, és tisztességtelen, sportszerűtlen, egyoldalú álláspontot fogalmaznak meg Izraellel szemben” –

mondta, kiemelve, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítés híve.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden közel-keleti béketerv kudarcot vallott, egyedül a Donald Trump elnöksége alatt elfogadott, úgynevezett Ábrahám-megállapodások látszanak valóban működni. Így szerinte fontos, hogy azok továbbra is érvényben maradjanak, és minél több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel.

Emellett leszögezte, hogy a közel-keleti helyzet a térségbeli keresztény közösségek miatt is rendkívül fontos az ezeréves keresztény államisággal rendelkező, irántuk alapvető felelősségérzettel rendelkező Magyarország számára.

„A Közel-Keleten sok keresztény közösség szenved üldöztetéstől, és felhívjuk ma is a figyelmet, hogy az ENSZ-nek is felelőssége van ebben a kérdésben” – közölte.

Végezetül a miniszter a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzattal kapcsolatban elmondta, hogy bár a kétoldalú kapcsolatok kétségtelenül Donald Trump hivatali ideje alatt voltak a legjobbak, Magyarország mindig tiszteletben tartja a partnerországok állampolgárainak döntéseit.
„Mi nyitottan állunk ehhez a kérdéshez. Sajnálatos módon ezt a nyitott hozzáállásunkat nem mindig viszonozzák hasonló hozzáállással az óceánnak erről a partjáról” – vélekedett.

„A magyar-amerikai kapcsolatok nem pártkérdést jelentenek számunkra, mi természetesen mindig a megválasztott adminisztrációval törekszünk a legjobb kapcsolatokra. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a politikai megközelítéseink nem mindig esnek egybe, sőt meglehetősen ritkán esnek egybe” – tette hozzá.

Külön érdekesség, hogy Szijjártó Péter beszédét a palesztin küldött mellett ülve mondta el.

Szijjártó Péter tegnap találkozott Gilad Erdannal, Izrael ENSZ nagykövetével és Arthur Schneier, magyar származású New York-i orthodox rabbival is. A külügyminiszter Facebook oldalán azt írta:

„Izrael és Magyarország stratégiai szövetségesei egymásnak, büszkék vagyunk arra, hogy Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége Magyaroszágon él és amíg mi kormányzunk ez a közösség teljes biztonságban érezheti magát.”

„Ma találkoztam Gilad Erdannal, aki most Izrael ENSZ nagykövete, korábban Izrael belbiztonsági minisztere volt. Ebben a pozíciójában tárgyaltam vele korábban Jeruzsálemben” – emlékeztet régi kapcsolatára Erdannal Szijjártó.

„Emellett meglátogattam Arthur Schneier rabbit, az East Park Zsinagóga vezetőjét, aki Budapesten élte túl a holokausztot. A budapesti gettó felszabadításának évfordulója különleges jelentőséget adott a mai találkozónak, hiszen kifejezhettem a magyar nemzet szolidaritását es megbecsülését a zsidó honfitársaink iránt” – emlékezett a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter teljes, az ENSZ Biztonsági Tanácsában elmondott teljes beszédét ide kattintva hallgathatja meg.

Orbán antiszemitizmus elleni harcáról vitatkoznak az izraeli sajtóban

Kovács Zoltán szerint szó sincs róla, hogy a magyar kormány az Izraelnek nyújtott támogatását az antiszemitizmus „leplezésére” használná fel.