Nyolcvan éve, 1942. január 20-án tartották a Berlin délnyugati csücskében található Wannsee egyik elegáns villájában azt az alig másfél órás tanácskozást, amely megpecsételte az európai zsidóság sorsát.
A náci vezetés a történészek szerint már korábban elhatározta a „zsidókérdés végső megoldását” (Endlösung), vagyis hogy a második világháborút egyetlen zsidó sem élheti túl.
A wannseei konferencia után a népirtás hivatalos politikává változott, a résztvevők több millió ember megsemmisítésének terveit fogadták el.
Az 1871-ben létrejött egységes Német Birodalomban az alkotmány a zsidókat egyenrangú állampolgárnak nyilvánította, de a német társadalmat áthatotta az antiszemitizmus. Adolf Hitler, a nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezetője az 1923-as, sikertelen müncheni sörpuccs után, a börtönben diktálta le a nézeteit és programját összefoglaló Mein Kampf című könyvét, amelynek első kötete 1925-ben, a második kötet már szabadulása után, 1927-ben látott napvilágot. Hitler ebben a németség fő ellenségének a zsidóságot és a marxizmust nevezte meg, utóbbi mögött a Szovjetunió mellett a zsidókat is látni vélte. A nácik 1933-as hatalomra jutásuk után azonnal zsidóellenes intézkedések sorát hozták meg, majd 1935-ben elfogadták az antiszemitizmust jogi alapokra helyező nürnbergi törvényeket. A zsidók üldözése ezt követően egyre erőszakosabb formákat öltött, 1938-ban rendeletáradattal kiiktatták őket a közéletből, a november 9-i Kristályéjszaka pogromja után már nemcsak vagyonukat, hanem életüket sem érezhették biztonságban.
A második világháború kitörése után az elfoglalt lengyelországi területeken élő zsidókat megfosztották szabadságuktól, többségüket gettókba deportálták, a nyugat-európai zsidósággal szemben jogfosztó intézkedések sorozatát hozták. A Szovjetunió 1941. június 22-i megtámadását követően megkezdődött az ott élő zsidó közösségek fizikai megsemmisítése, a frontvonal mögött tevékenykedő Einsatzgruppék, tisztogató kommandók több százezer zsidót gyilkoltak meg. A berlini vezetés azonban elégedetlen volt az úgymond nem elég tervszerű és összehangolt akciókkal, ezért Hermann Göring birodalmi marsall 1941 nyarán felhatalmazta Reinhard Heydrichet, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetőjét, hogy az összes illetékes szerv bevonásával szervezzen értekezletet, amelyen az Endlösung részleteit egyeztetik.
A novemberre részletesen kidolgozott tervet a wannseei villába meghívott 15 államtitkár és főhatósági vezető 1942. január 20-án hagyta jóvá, a Heydrich utasítására eufemizmusokkal teli jegyzőkönyvet Adolf Eichmann, a „zsidóügyi referatúra” főnöke vezette.
A 15 oldalas jegyzőkönyv 11 millió főben adta meg a kiirtandók számát, ideértve kivétel nélkül minden európai zsidót,
még a Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Svájcban, sőt a Törökország európai részén élőket is. A jegyzőkönyv a zsidók kivándorlásának korábbi erőltetését kudarcnak minősítette, új megoldásként keletre evakuálásukat javasolta. A megfogalmazás szerint Európát „nyugatról kelet felé haladva kell átfésülni”, az „evakuált zsidókat átmeneti gettókban” összegyűjteni, majd keletre szállítani. A munkaképeseket itt utak építésére kell alkalmazni, „melynek során nagy részük kétségkívül természetes létszámcsökkenés révén fog kiesni” a munkából. Az életben maradókat, mivel ők a zsidók legellenállóbb része, „megfelelő elbánásban” kell részesíteni – áll a dokumentumban, amely arról is rendelkezett, miként kell kezelni a zsidókat, illetve az első- és másodfokú „keverékeket”, vagyis a vegyes házasságokból született személyeket.
Természetesen ilyen horderejű ügyben a résztvevők egyedül, „felülről érkező bebiztosítás” nélkül nem határozhattak volna. A tanácskozáson a Harmadik Birodalom egyetlen magas szintű vezetője sem volt jelen, de tudtuk és jóváhagyásuk nélkül semmilyen döntés nem születhetett. Hitler ugyan írásos utasítást soha nem adott a népirtásra, de több alkalommal nyilvánvalóvá tette, hogy célja a zsidóság teljes fizikai megsemmisítése. Az Endlösungért 27 nagyobb intézmény volt felelős, a végrehajtásban pedig több száz hivatal vett részt, tevékenységüket Heydrich koordinálta.
A wannseei konferencia után kezdődött meg a koncentrációs táborokba hurcolt zsidóság tömeges elgázosítása,
a holokausztnak mintegy hatmillió európai zsidó esett áldozatul. Magyarországról az ország német megszállása után, 1944 nyarán Adolf Eichmann irányításával, a magyar csendőrség közreműködésével 437 ezer zsidót deportáltak, szinte mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba, ahol becslések szerint 360-390 ezret megöltek közülük. A Cseh és Morva Protektorátust is vezető Heydrich nem sokáig munkálkodhatott a Wannsee partján megfogalmazott gyilkos terv megvalósításán: 1942 májusában cseh ellenállók Prágában súlyosan megsebesítették, s néhány nappal később meghalt. A háború után álnéven Argentínában bujkáló Eichmannt 1960-ban az izraeli titkosszolgálat elrabolta, majd Jeruzsálemben bíróság elé állították, és 1962-ben kivégezték. A wannseei konferencia helyszínén 1992 óta emlékmúzeum működik.
