Egy, a közösségi fórumokon keringő történet szerint egy holokauszttúlélő egy alkalommal azt mondja egy vásárlótársának a szupermarketben, hogy azért vásárolja a Bonne Maman márkájú lekvárt, mert a cég tulajdonosai megmentették a családját a náciktól. A dzsemgyáros titokzatos francia családok egyelőre még nem kommentálták a dolgot.
A szívmelengető történetet szerint egy jogászprofesszor éppen a helyi élelmiszerboltban vásárol, amikor meglát egy idős nőt, aki a kedvenc lekvárját igyekszik leemelni a magas polcról. „Miért pont ez a kedvence?” – kérdezi a professzor mit sem sejtve. „Holokauszt-túlélő vagyok” – mondja a nő. „A háború alatt a céget birtokló család Párizsban rejtegette a családomat”.
A történetet tízezrek osztották meg, mióta elkezdett keringeni a közösségi médiában és számtalan embert késztetett arra, hogy megfogadják, a jövőben csak Bonne Maman márkájú lekvárt vásárolnak, amelynek 26 fajtája egyébként szinte mind rendelkezik kóser minősítéssel is.
De vajon tényleg náciellenes lekvár a magyarországi élelmiszerboltokban is sok helyütt kapható Bonne Maman lekvár?
A cég, amelynek alapító családjai híresen titokzatosak, nem vállalja fel az alapító családok második világháború alatti tevékenységét.
Michael Perino, a St. John’s University professzora, aki eredetileg a Twitteren tette közzé a történetet, a Jewish Telegraphic Agencynek elmondta, hogy az eset egy az észak-New Jersey-i élelmiszerboltban történt és hogy meglepte a nő higgadtsága és az, hogy az idős nő egyedül tudott vásárolni az ő korában, amelyet a 80-90 évesre becsült. Perino nem kérdezte meg a nő nevét, nem akart kíváncsiskodni.
„Megható pillanat volt” – mondta Perino. „Amikor elmondta a magyarázatot libabőrös lettem.”
A Bonne Mamanot gyártó cég, amelyet 1971-ben alapított a Gervoson család, a dél-franciaországi Biars-sur-Cère városában található. Sem a város, sem a lakói nem szerepelnek az világ igazai – azaz a zsidókat a holokauszt elől megmentő nem zsidók – nyilvántartásában, amelyet a Jad Vasem, az izraeli holokauszt emlékhely és múzeum vezet.
A cégalapító családok nevével senki sem szerepel az adatbázisban, amely átfogó és alaposan kutatott, de nem feltétlenül tartalmaz minden lehetséges személyt, aki jogosult lehet rá.
Legalább egy személy nyilvánosan leírta családja Biars-sur-Cère-ben elszállásolt élményeit: Egy Eric Mayer nevű New Jersey-i férfi 2016-ban a Jewish Standardnak elmondta, hogy ő és testvérei ott rejtőztek el, miután szüleiket Németországban hagyták hátra. Mayer azt is megjegyezte, hogy a városka, amelynek elmondása szerint 800 lakosa volt abban az időben, amikor ő ott élt, később a Bonne Maman otthona lett.
Néhány internetes nyomozó, aki Perino élelmiszerboltos találkozását próbálta igazolni – vagy legalábbis a szkeptikusokat cáfolni -, megjegyezte, hogy Mayer azt mondta a Jewish Standardnak, hogy a nővére vele volt Biars-sur-Cère-ben, ami arra utal, hogy ő lehetett a titkos vásárló. A történet szerint azonban Mayer húga 2016 előtt meghalt.
Minden bizonnyal más zsidó gyerekek is kerülhettek ugyanabba a városba. Sok zsidó gyermeket, akiket Párizsban bújtattak, Dél-Franciaországba költöztettek, miután a nácik megszállták a fővárost. Biars-sur-Cère körülbelül négyórányi autóútra van Le Chambon-sur-Lignontól, attól a francia hegyi várostól, amely egyike annak a két településnek, amelyet a Jad Vasem kollektíven kitüntetett a zsidók megmentéséért tett erőfeszítéseiért. Itt mintegy 2 500 zsidó kapott menedéket a háború alatt. (Egyikük több mint 2 millió dollárt hagyott a városra, amikor 90 éves korában meghalt).
De Perino története szerint a nő azt mondta, hogy a családja Párizsban kapott menedéket, több mint 250 mérföldre Biars-sur-Cère-től. Jean Gervoson a sógorával, Pierre Chapoularttal alapította a céget; a Chapoulart család a háború idején már Biars-sur-Cère-ben telepedett le, Gervoson 2018-ban halt meg, felesége, Suzanne 2015-ben.
Lehet, hogy az élelmiszerboltban az idős hölgy nem emlékszik pontosan hogy hol és ki bújtatta őt gyermekként több mint 75 évvel ezelőtt? Lehet, hogy a Gervoson vagy a Chapoulart családok zsidókat rejtegettek a nácik elől, és soha nem kaptak érte elismerést? Vajon Perino – aki később megköszönte azoknak, akik igyekeztek adatokat gyűjteni a történethez – feltehetett volna még néhány kérdést, mielőtt a történetét a Twitterre posztolta?
Talán igen. De vajon zörög-e a haraszt, ha nem fúj a szél?
Az írás a Times of Israel cikkének felhasználásával készült
