„Ofek, gyere vissza!” – könnyekben fakadt ki a megölt katona apja fia temetésen

Ezer ember vesz részt Ofek Aharon temetésén, aki egyike annak a két katonának, akiket tegnap este baráti tűzben öltek meg – írja az Arut7.

Mintegy ezer ember ment el csütörtökön, hogy részt vegyen Ofek Aharon temetésén, aki egyike volt azoknak a katonáknak, akiket szerda este baráti tűzben öltek meg egy IDF-bázis közelében a Jordán-völgyben.

Aharont a Gan Yavneh temetőben temették el. Itamar Elharart, egy másik katonát, aki ugyanebben az incidensben halt meg, korábban a Kiryat Malachi temetőben helyezték örök nyugalomra. Mindkét katona az Egoz brigádban szolgált.

Aharon szüleit, Orit és Elit, valamint két nővérét hagyta hátra.

Eli a temetésen fia katonai kabátját viselte, és felkiáltott: „Ofek, gyere vissza!”

„Egészségesen kaptátok, adjátok vissza nekem egészségesen. Magyarázatot akarok a vezérkari főnöktől”

– mondta a gyászoló apa.

„Hogy csinálhattad ezt Ofek? Mennyi terved volt még? Nem akartál meghalni, mindannyiukat megvédted, de ők nem védtek meg téged”

– mondta Ofek nővére.

Ofek Aharon Eilatban született, családja Gan Yavne-ba költözött. Jövő júliusban házasodott volna.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Véletlenül nyitott tüzet az izraeli hadsereg két saját tisztjére

Még vizsgálják az incidens körülményeit.