Lefejezték az Atomwaffen neonáci csoportot, 7 év börtönt kapott a vezetőjük

Az amerikai Atomwaffen neonáci csoportot korábban már több gyilkossággal és számos antiszemita akcióval hoztak összefüggésbe – írja a Kibic.

Hét év börtönbüntetésre ítélték annak az amerikai neonáci csoportnak a vezetőjét, amely fenyegető antiszemita szórólapokat osztogatott a helyi zsidó lakosoknak, újságíróknak és aktivistáknak, akik megpróbálták feltárni az antiszemitizmust Seattle-ben. Kaleb Cole-t, az Atomwaffen nevű neonáci csoport egyik vezetőjét több vádpontban találta bűnösnek a bíróság.

„A vádlott egy neonáci csoport több államra kiterjedő összeesküvését vezette, amelynek célja olyan újságírók és jogvédők fenyegetése és megfélemlítése volt, akik fontos munkát végeztek az antiszemitizmus leleplezése érdekében országszerte. Az Igazságügyi Minisztérium továbbra is folytatja a nyomozást és a büntetőeljárást ezekkel a gyűlöletkeltő cselekményekkel kapcsolatban”

– mondta Kristen Clarke, az igazságügyi minisztérium polgári jogi osztályának főügyészhelyettese.

A Rágalmazásellenes Liga szerint az Atomwaffen egy 2016-ban alakult neonáci csoport, amelyet már több gyilkossággal, valamint számos antiszemita akcióval hoztak összefüggésbe. Az Atomwaffen szó németül atomfegyvert jelent, a csoport logójában pedig a náci Waffen SS szimbóluma szerepel.

A Kibic cikkének folytatása itt olvasható.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Kiutasítottak egy imámot Belgiumból, amiért zsidók elégetésére szólított fel

Egy marokkói imámot októberben, nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva, kitiltottak Belgiumból, mert egy videófelvételen „zsidók elégetésére” szólított fel.