Erdogan: Törökország nem kapott érdemi támogatást az EU-tól a migránsválságban

A török államfő az uniós tagállamok törökországi nagykövetei előtt beszélt erről, szavait a sajtó idézte. Erdogan időhúzással vádolta az EU-t, és nehezményezte, hogy az unió még mindig nem tudta életre hívni a Törökországban tartózkodó szíriaiak átvételére vonatkozó rendszert, amelyet a 2016 márciusában aláírt menekültügyi megállapodás rögzített a két fél között.

Rosszallásának adott hangot amiatt is, hogy szerinte Európa a szíriai menekültek önkéntes hazatelepülésére irányuló török erőfeszítéseket sem támogatta. A török nép és civil szervezetek fáradoztak azon, hogy szálláshelyeket alakítsanak ki, és helyrehozzák az infrastruktúrát a háború sújtotta arab országban – hangoztatta.

Felszólalásában az elnök arról számolt be, hogy eddig közel 500 ezer szíriai tért haza.

Erdogan várakozását fejezte ki a török állampolgárok schengeni vízummentességét célzó 2016-os uniós vállalás, valamint az Európai Unió és Törökország közötti vámunió „felfrissítése” terén is.

Egyúttal reményének adott hangot, hogy az EU idén „megszabadul a stratégiai rövidlátástól”, és „bátrabban jár el” az EU-török kapcsolatok fejlesztésében.

Az unió 2016-ban 3 milliárd euróval támogatta Törökországot, hogy állítsák meg az Európa felé áradó tömeget, 2021-ben pedig újabb 3 milliárd támogatásról döntöttek.

Törökország újságírók előtt fitogtatja erejét a migránsokkal szemben

Mindeközben Erdoğan elnök komoly belföldi kihívásokkal néz szembe – a gazdaság billegő lábakon áll, a kenyér és gyógyszerek ára elszabadult a magas infláció következtében.