A queer ügyekért felelős kormánybiztost nevezett ki az új német kormány

Az új német kormány bejelentette szerdán, hogy a hátrányos nemi megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében kormánybiztost nevezett ki, aki a queer emberek ügyeiért lesz felelős. Ilyenre még nem volt példa az országban – jegyezte meg az AFP hírügynökség.

A 42 éves Sven Lehmann zöldpárti képviselőnek az lesz a feladata, hogy nemzeti akciótervet készítsen, amely alapján Németország „úttörővé válhat a diszkrimináció elleni küzdelemben” – közölte a német családügyi minisztérium.

Az Olaf Scholz kancellár vezette német szövetségi kormány – amely a szociáldemokraták, a balközép irányultságú Zöldek és a jobbközép irányultságú liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója – december 8-án lépett hivatalba.

Scholz utána egy kongresszuson kijelentette: kormánya számára a haladás mellett a másik kulcsszó a tisztelet, el akarja érni, hogy mindenki megkapja a teljesítményéért, munkájáért járó tiszteletet, és hogy mindenki tiszteletben tartsa a mások életmódját, életfelfogását.

Lehmann 2018 és 2021 között már volt queer-ügyi szóvivő pártja parlamenti frakciójában.

Az angol eredetű queer kifejezés minden olyan embert jelöl, aki nem heteroszexuális vagy nem azonosul születési nemével.

Az anyaméh államosítása nem „családalapítási jog”

Izrael az egyetlen ország a világon, amely államilag finanszírozza a fizetett béranyaság lehetőségét. Most már melegek és transzneműek számára is.