Hatszázezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok

Az elmúlt hét évben több mint hatszázezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, és csak idén ez a szám meghaladta a 120 ezret – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Bakondi György szerint ez azt jelenti, hogy naponta háromszáz határsértő fognak el, és ehhez jön hozzá még az embercsempészek „tevékenysége”, ami a szervezett bűnözésnek „egy igen jövedelmező üzletága”.

Kiemelte, hogy a karácsonyi időszakban sem pihennek a határt őrzők, hiszen továbbra is intenzív a „határsértő mozgás”.

„A magyar emberek számíthatnak arra, hogy a rendőreink és a katonáink teljesítik kötelezettségüket, védik az államhatárt, védik a belső biztonságot”

– fogalmazott.

A kormány megbecsüli a határőrizetben részt vevők munkáját, ezért döntött úgy, hogy hathavi, úgynevezett fegyverpénzt kaphatnak, valamint tízszázalékos bérfejlesztést

– tette hozzá Bakondi György.

Varga Judit szerint embercsempészet támogatására kényszerítené Magyarországot az Európai Bíróság

Az igazságügyminiszter a testület keddi döntésére reagált, mely jogsértőnek minősítette a „Stop Soros” törvénycsomag egyes elemeit.