Megújult a premontrei rend újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát vasárnap szentmisén áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében arról beszélt: az 1950-ben egy pincében kialakított kápolna „tanú”.
Egyaránt tanúskodik a barna diktatúráról, amelynek idején sok ezer, a Lipótvárosan élő embert pusztítottak el. De tanúskodik a vörös diktatúráról is, amely miatt a városrészbe a háború után költöző katolikus családok csak a föld alatt kialakított, katakombaszerű templomban gyakorolhatták vallásukat – mondta.
Szólt arról is: az 50-es években feloszlatott, hagyományosan fehér ruhát viselő premontrei rend tagjai a rendszerváltásig fekete reverendában, de „fehér, premontrei szívvel” szolgáltak a templomban.
Az államtitkár hozzátette: a kápolna tanúskodik a jelenről is, hiszen felújítását a koronavírus-járványban februárban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika előző plébánosa „álmodta meg”. Megjegyezte: Snell György temetése után jutott arra a premontrei apáttal közösen, hogy a felújítás „becsületbeli ügy”.
Soltész Miklós történelmi jelentőségűnek nevezte az elmúlt időszak templom-, imaház- és zsinagógafelújításait, illetve építéseit.
Azt is mondta: a neomarxista eszmék ma is élnek és „nagy erővel törnek rá a világra”. Ez az eszmeáramlat „bagatellizálni akarja a diktatúrák bűneit”, ezért is fontos, hogy a Pozsonyi úti kápolna emlékeztessen a korra, amelyben létrejött.
Úgy fogalmazott: „a zsidó-keresztény tanításért ugyanúgy meg kell küzdenünk, ahogy elődeinknek”, hozzátéve, „az égbe törekszünk, de itt a földön vagy épp a föld alatt kell megküzdenünk mindenért”.
Fazakas Zoltán Márton homíliájában arról beszélt: a kommunizmus évtizedei alatt az emberek „csak rejtekben vallhatták meg hitüket”. A kápolna olyan volt, mint egy katakomba.
Mint mondta, a történelem mindenki hitét próbára teszi. A rendszeráltás után a szabadság évtizedei is hoztak kihívásokat, hiszen az idős premontrei atyák halála után nehéz volt megszervezni a templom ellátását.
De ma is vannak kihívások, és míg a kommunizmus alatt „frontális”, de „tiszta harc” volt, az emberek tudták, ki elől kell elbújniuk, ma nem egyértelmű, hogy kiben lehet bízni – tette hozzá a premontrei apát.
