Észak-Koreában 11 napig tilos lesz nevetni

Kim Dzsongil halálának 10-ik évfordulóján arra kényszerítik az észak-koreai lakosságot, hogy 11 napon át ne nevessenek, és ne igyanak alkoholt.

Az észak-koreaiaknak 11 napig tilos nevetniük és inniuk Kim Dzsong Il volt vezető halálának tizedik évfordulója alkalmából – számolt be a Daily Mail.

A kormányhatóságok elrendelték, hogy a lakosság ne mutassa a boldogság jeleit, amíg Észak-Korea a diktátor haláláról emlékezik.

Kim Dzsongil 1994-től 2011-ben bekövetkezett haláláig uralkodott Észak-Koreában, majd harmadik és egyben legfiatalabb fia, a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun követte őt.

„A gyászidőszak alatt nem ihatunk alkoholt, nem nevethetünk, és nem folytathatunk szabadidős tevékenységeket” – mondta a Radio Free Asia (RFA) rádiónak egy észak-koreai az északkeleti határvárosból, Sinuijuból. „Még ha a gyászidőszak alatt hal meg a családtagja, akkor sem szabad hangosan sírni, és a gyászidőszak végeztével lehet csak a holttestet eltemetni. Az emberek még a saját születésnapjukat sem ünnepelhetik meg, ha az a gyászidőszakra esik.”

Kim Dzsongil 2011. december 17-én, 69 éves korában szívrohamban halt meg, miután 17 évig uralkodott az országban.

Míg a Kim Dzsongilért minden évben megtartott gyászidőszak általában 10 nap, idén halálának tizedik évfordulója alkalmából 11 nap lesz.

Fotó: EPA/KCNA 

Hogyan lett egy észak-koreai menekült a woke kultúra ellenharcosa?

Pak Yanmi kislányként menekült el Észak-Koreából, majd embercsempészek fogságába került Kínában, Amerikában pedig azzal szembesült, hogy azok az eszmék, amik tönkretették a hazáját a Nyugatot is fenyegetik.