Macron: Magyarország és Franciaország nem mindenben ért egyet, de Franciaország lojális partner

Közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért és a közös cselekvésért – hangoztatta a francia köztársasági elnök hétfőn Budapesten, az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtónyilatkozatában.

Emmanuel Macron azt mondta: Magyarország és Franciaország nem mindenben ért egyet, de Franciaország lojális partner és Európa-párti.

Franciaországnak fontos a hazaszeretet, és az országokkal fenntartott kapcsolataiban az egymás iránti tisztelet – tette hozzá az államfő, aki az európai szuverenitással kapcsolatban az európai uniós védelempolitika, a közös képességek építésének fontosságát hangsúlyozta, és megköszönte Magyarországnak, hogy elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben.

A két ország találkozási pontjaként említette az űripart és az energetikai szuverenitást, amelyet a gázimport csökkentésével, az atomenergia útján elindulva kívánnak elérni.

    Vannak azonban eltérő álláspontok – mondta Emmanuel Macron, aki szerint fontos a médiapluralizmus és a jogállamiság tiszteletben tartása, valamint a kompromisszumra törekvő párbeszéd.

Meglátogatta Heller Ágnes sírját Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ma délelőtt, megérkezését követően, a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál – írja a Mazsihisz.

A visegrádi kormányfőkkel tervezett megbeszélésekre is utalva elmondta: lehetőség lesz beszélgetést folytatni a többi közt a digitalizáció témájáról – amely a január 1-jén kezdődő soros francia uniós elnökség egyik fontos célkitűzése lesz -, a migrációs politikáról és a jogállamiságról.

    A soros francia elnökségnek két fontos eleme lesz: vitát folytatnak majd arról, hogy az európai projektekbe hogyan kapcsolódhatnak be a fiatalok egyetemi programokon keresztül, és hogyan lehet a gazdaságot felvirágoztatni – tudatta Emmanuel Macron.

Azt mondta: a tagállamokkal és az európai intézményekkel, különösen az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd során közösen, a tagállamok céljaihoz hű, egymást tiszteletben tartó megoldásokat kell találni.

Macron válna Európa új vezetőjévé Merkel után

A francia elnök megragadja a pillanat adta lehetőséget.