Olaf Scholz német kancellár hivatalba lépett, és ezzel ő lett az első szociáldemokrata a szövetségi kormány élén, aki a második világháború után született – írja Eric Fusfield a The Algemeineren.
Hatalomra kerülése egy olyan évben történt, amikor tüntetők ezrei – sokan közülük a baloldalról – tüntettek Izrael gázai védelmi műveletei ellen. Németország különböző városaiban erőszakos cselekmények törtek ki, amikor a zavargók izraeli zászlókat égettek, miközben Hamász-zászlókat lobogtattak.
Tavaly a Jusos, a most hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt ifjúsági szárnya határozatot fogadott el, amelyben „testvérszervezetének” nyilvánította az Izrael elpusztítására felszólító Fatah pártot.
Németország leköszönő kancellárja, a kereszténydemokrata Angela Merkel többször beszélt Izrael létezésének fontosságáról. Kijelentéseit azonban megcáfolta, hogy Németország gyakran szavazott egyoldalúan Izrael-ellenes határozatok mellett az ENSZ-ben.
2019-ben Christoph Heusgen német ENSZ-nagykövet például a Hamász rakétáit az izraeli buldózerekhez hasonlította.
Az Izrael-ellenes tevékenység növekvő normalizálódása Németországban inkább megerősíti a zsidók félelmeit, akik már régóta aggódnak amiatt, hogy a Németországban zajló generációváltás hosszútávon a német-izraeli kapcsolat ellen dolgozik. Az új vezetőkkel a hatalomban, akik nem élték meg sem a második világháborút, sem annak közvetlen utóhatásait, a holokauszt tanulságai könnyebben elhalványulhatnak – a fiatalabb nemzedékkel szembeni visszhangjuk csökkenhet vagy teljesen elveszhet.
Az 1967-es hatnapos háború óta az európai baloldalon táplált hamis kép Izraelről, mint közel-keleti gyarmatosítóról, egyre inkább elfogadhatóvá tette a palesztin ügy német támogatását, sőt, az Izraellel szembeni nyílt ellenségeskedést is. Egyesek számára megszűnt a német politika egykori alapvetése, miszerint Németországnak különleges felelőssége van Izrael biztonságának fenntartásában.
A Németországba irányuló muszlim bevándorlás növekedése hozzájárult ennek a dinamikának a megerősödéséhez. A Közel-Keletről érkező menekültek és bevándorlók gyakran hoznak magukkal olyan nézeteket, amelyek határozottan Izrael-ellenesek. Következésképpen ellenállnak annak, hogy beilleszkedjenek egy olyan országba, amelynek történelmi felelőssége Izrael védelme.
Scholz kancellár mondott néhány biztató dolgot a német-izraeli kapcsolatról. Májusban a berlini holokauszt-emlékmű közelében tartott izraeli szolidaritási gyűlésen megerősítette Merkel híres ígéretét, miszerint Izrael biztonsága Németország „államérdeke”.
De ha megnézzük a koalíciós megállapodást, amelyet a szociáldemokraták kormányzó partnereikkel, a Szabad Demokrata párttal és a Zöldekkel kötöttek, néhány aggasztó eltérést fedezhetünk fel a korábbi paktumoktól. A dokumentumban Izraelre nem zsidó államként hivatkoznak, míg a telepeket bíráló és az 1967-es határokhoz való visszatérést követelő megfogalmazások arra utalnak, hogy Júdea és Szamária a kétoldalú kapcsolatok egyik vitás pontja lesz. A megállapodás ragaszkodik az Iránnal folytatott tárgyalásokhoz, de nem ítéli el az iráni atomprogramot.
Az új balközép kormánynak újra meg kell erősítenie Németország pozícióját Izrael védelmezőjeként Európában. A német kormánynak az ENSZ-ben az Izrael-ellenes határozatok ellen kell szavaznia, és meg kell győznie a többi európai uniós országot, hogy kövessék a példáját. Egy olyan országban, amely elutasítja az atomfegyvereket, a kormánynak ragaszkodnia kellene ahhoz, hogy Irán ne szerezhessen ilyeneket. Németországnak pedig a terrorra, az uszításra és a Palesztin Hatóságra kellene összpontosítania a figyelmét, mint a béke legnagyobb akadályaira – nem pedig az izraeli telepekre.
Mivel az Izrael-ellenesség egyre inkább antiszemitizmusba torkollik, az Izrael-ellenes tevékenységek visszautasítása – az ENSZ-ben, az EU-ban és a német közvélemény körében – sürgetőbb, mint valaha. Németország új kormányának új célokkal és életerővel kell megtöltenie a német-izraeli kapcsolatokat. Hetvenhat évvel a holokauszt után a történelem és a jövő ezt követeli.
