A Shtisel sztárja ellátogatott a Rebbe sírjához

Micháel Aloni a napokban ellátogatott az Ohelhoz, a Rebbe sírjához a New York-i Queensben, ahol tfilint rakott és imádkozott is – írja a zsido.com

A színészt és televíziós személyiséget leginkább a Netflixen futó, Shtisel című valamint a When Heroes Fly című sorozatokból ismert.

A színész Uriel Wiegler rabbi, manhattani Chábád küldött kíséretében érkezett a különleges helyszínre. Tfilinrakás és imádkozás után kvitlit is írt: áldást és sikereket kérő kis cédulát, melyet a szokásoknak megfelelően a síron helyezett el.

A színész, rendező és író szerepében is feltűnő Aloni Tel-Avivban született 1984-ben, nem vallásos családban. Anyja jogász, apja könyvelő, ő maga 2005 óta játszik filmekben és sorozatokban.

A Chábád haszidizmus követői számára az Ohel, nagy kezdőbetűvel, a hetedik lubavicsi Rebbe, az áldott emlékű Menachem Mendel Schneerson rabbi nyughelyét jelenti New York Queens negyedének Montefiore nevű temetőjében. Itt temették el 27 évvel ezelőtt, 1994-ben, támuz hó 3-án (június 12.) apósa, a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi mellett. A Rebbe gyakran, általában heti több alkalommal is ellátogatott apósa sírjához, és ott felolvasta a hozzá segítségért folyamodók kéréseit. A felolvasott üzeneteket utána darabokra tépte (nehogy bárki más is elolvashassa), és emlékként a síron hagyta.

Sulem Shtisel, avagy Dov Glickman: „Sokkal több türelemmel kellene lennünk a haredi emberekkel szemben”

A Shtisel sorozat Sulemjét játszó Dov Glickmannal az általa megformált karakterről, a Shtisel sikeréről, a gyökerekről és az izraeli társadalomban feszülő ellentétekről is beszélgettünk. Megyeri A. Jonatán interjúja.