Izrael utazási korlátozásokat rendelt el afrikai országokkal szemben az új vírusvariáns miatt

Izrael csütörtökön azonnali hatállyal utazási korlátozásokat rendelt el több afrikai országgal szemben óvintézkedésként a koronavírus egy újabb vírusvariánsa miatt.

Az izraeli kormány rendkívüli ülésen döntött arról, hogy úgynevezett vörös listára helyezi Dél-Afrikát, Mozambikot, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit – az egykori Szváziföldet – és Zimbabwét – ismertette Naftali Bennett miniszterelnök hivatala.

A közlés szerint ezen országokból egyelőre nem utazhatnak be külföldiek Izraelbe. Az izraeli állampolgárok számára viszont kéthetes karanténkötelezettséget írnak elő külön erre a célra kijelölt szállodákban. A karanténhotelekből egy hét múltán lehet távozni, két negatív PCR-teszt elvégzését követően.

A kormányfői hivatal szerint Bennett Nicán Horovic egészségügyi miniszterrel, valamint az egészségügyi és a védelmi tárca más szakértőivel is egyeztetett az érintett országokból érkező repülőjáratok haladéktalan leállításáról. Izrael fokozott figyelmet fog szentelni az új variánsnak, hogy az ne terjedhessen át a zsidó állam területére – áll a közleményben.

Nem sokkal korábban a brit kormány is felfüggesztette a repülőjáratokat ezen országok többségéből.

Izrael 9,4 millió lakosának kétharmada már megkapta a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját, 43 százalék pedig a harmadik oltást is.

Izraelben már az ötéveseket is oltják

A koronavírus okozta betegségben tavaly február óta 8177-en, az utóbbi 7 napban 15-en haltak meg Izraelben.