Belgium külön jelöli a Júdea-Szamáriából származó izraeli termékeket

Belgium szerdán bejelentette, hogy tervezi a Júdeában és Szamáriában készült izraeli termékek címkézését, arra hivatkozva, hogy Brüsszel „biztosítani kívánja az emberi jogokat Ciszjordániában”.

A Jewish News Syndicate emlékeztet arra, hogy az Európai Unió 2015-ben utasította az összes tagállamot, hogy kezdjék meg az izraeli településekről származó termékek címkézését, de csak nagyon kevés ország hajtotta végre a rendelkezést.

Jeruzsálem aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a belga döntés precedenst teremthet más európai országok számára.

A Walla news szerint Idan Roll, izraeli külügyminiszter-helyettes, aki jelenleg Brüsszelben tartózkodik, azonnal lemondta az összes tervezett találkozót a belga törvényhozókkal.

A jelenlegi belga kormány koalíciós megállapodásának részeként a baloldali politikai pártok olyan kormányzati politikát követeltek, amely kötelezővé teszi a telepeken gyártott termékek címkézését. Erre a célra külön hivatalt hoztak létre. Az általa megfogalmazott ajánlásokat a kormány jóváhagyta, és a héten a parlament elé terjesztették.

A kormány azt is kimondta, hogy a Belgium és Izrael között a jövőben kötendő bármilyen megállapodásnak tartalmaznia kell egy külön záradékot, amely kimondja, hogy a megállapodás nem érvényes Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Azt is közölte, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a Júdeából és Szamariából származó termékeket teljes egészében bojkottálják.

„A belga kormány döntése támogatja a szélsőségességet, aláássa a régió békéjének előmozdítására tett erőfeszítéseket, és nem járul hozzá a közel-keleti stabilitáshoz” – mondta Roll.

Az izraeli külügyminisztérium elítélte a lépést, mondván, hogy a belga kormány döntése „árt mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak, és ellentétes az izraeli kormány politikájával, amely a palesztinok életének javítására és a Palesztin Hatóság megerősítésére, valamint Izrael más európai országokkal való kapcsolatainak javítására összpontosít”.

Eugene Kontorovich professzor, a jeruzsálemi székhelyű Kohelet Policy Forum nemzetközi jogi igazgatója a belga döntésre reagálva azt mondta, hogy „Belgium új címkézési politikája egy újfajta sárga csillagot helyez kizárólag a zsidó termékekre”.

Belgiumnak – folytatta – „a világon sehol máshol nincsenek olyan szabályai, amelyek tiltják, hogy a vitatott területeken üzletet kössön – mert tudják, hogy az ilyen tevékenység a nemzetközi jog szerint nem illegális. Így az általa megkövetelt címkézés és listák nem a megszállt területeken való üzletelésről szólnak – hanem a zsidókkal való üzletelésről”.

A belga focista vállalja kijelentését, miszerint „inkább meghal, minthogy zsidó legyen”

Noa Lang. a 21 éves holland származású játékos zsidókról szóló jelszavakat skandál klubja egyik mérkőzését követően.