Komoly veszély fenyegeti a zsidóságot: az illegális migráció – interjú Mikkel Bjørn Sørensennel

Hogyan váltak a dán szociáldemokraták az illegális migráció elleni fellépés skandináv élharcosaivá? Tényleg megfelelő-e politikájuk ebben a témában? Biztonságban van-e a zsidóság az illegális migráció árnyékában? Legfőképp pedig: hogyan válhatott egy tradicionális konzervatív párt a „legjobboldalibb” csoporttá a dán parlamentben? Ezekről kérdeztük Mikkel Bjørn Sørensent, az Új Jobboldal nevű konzervatív dán párt vezetőségi tagját a New Leaders Academy konferencián, Svédországban. Gönczi Róbert interjúja.

Mikkel Bjørn Sørensen az Új Jobboldal nemzeti konzervatív párt vezetőségi tagja, parlamenti képviselőjelöltje. A 26 éves Sørensen korábban az Új Jobboldal ifjúsági tagozatának vezetője volt. Diplomáját a Lillebaelt Egyetem jellingi kampuszán szerezte, korábban a Konzervatív Néppárt ifjúsági tagozatának tagja volt Vejlében, ahonnan azonban kilépett, hogy csatlakozhasson a frissen alakuló Új Jobboldalhoz.

A jobboldali dán politikussal Svédországban, a New Leaders Academy konferencián beszélgettünk.

A magyar médiában a kormányon lévő Dán Szociáldemokrata Pártot (DSZP) egyfajta egyedi pátosz lengi körül, hiszen hiába baloldaliak, erős és határozott választ adtak az illegális migrációra. Ez a hozzáállás egyedinek mondható a szociáldemokraták esetében, hiszen akár északra, akár délre nézünk, rendre nem ezt a magatartás tapasztaljuk a baloldali pártok esetében. Hogyan értékelné a dán szociáldemokrata kormány migrációs politikáját?

Határozottan úgy gondolom, hogy a migrációs politikájuk messze jobb, mint más európai vagy skandináv szociáldemokrata pártok esetében. Ugyanakkor egyáltalán nem gondolom azt, hogy tökéletesen kezelték volna a migrációs helyzetet. Túl sok hibát vétettek. Amennyiben viszont arról beszélünk, miért történt ez így, hogy a szociáldemokraták felléptek az illegális migráció ellen, ami jellemzően nem baloldali, hanem egy jobboldali politika, azt mondanám, céljukká vált átcsábítani a konzervatív dán szavazókat. A legutóbbi választásokig mindössze egy konzervatív párt volt a dán parlamentben, a Dán Néppárt (DNP). (Kettő, de az interjúalany az egyiket nem minősíti annak — a szerk.) Ők alapvetően kedvelik a DSZP-t, de egészen a legutóbbi választásokig ők voltak az egyetlen olyan párt, ami szigorúan állt a migráció témájához. A szociáldemokraták látták, hogy amennyiben nem lépnek és veszik fel agendájukba a migráció kérdését, több választójuk is átszavazna a néppártra. Ekkor már látták a közvélemény-kutatásokból, hogy a folyamat megkezdődött. Ez volt az egyik alapvető oka, amiért jobboldali politikába kezdtek az illegális migráció kérdéskörében. A másik pedig az, hogy a szociáldemokraták legfőbb politikája mindig is a dán jóléti állam modellje volt. Ők határozottan úgy gondolják, hogy ez a baloldali modell jó a dán társadalomnak.

Elemeztek, osztottak, szoroztak és rájöttek, hogy amennyiben Dánia befogad egy csomó migránst, szét fog hullani a szociális rendszer.

Túl sok pénzbe került volna a kettő párhuzamos megvalósítása: a jóléti állam fenntartása és a migránsok integrációja. Ez a kettő nem tud egyszerre megvalósulni. Ez volt a két legfőbb indok ezen szokatlan jelenség mögött. Fontos ugyanakkor látni, hogy mégis így is túl sok hibát vétettek: pl. a bűnöző migránsokat a mai napig nem sikerült kiutasítani – főként az Európai Unió irányelvei állnak emögött. Úgy gondolják alapvetően ezen alap- és irányelvek mellett kell kitartaniuk, nem pedig egyszerűen megmondani a problémás egyéneknek, hogy lopás helyett menjenek el dolgozni vagy vissza haza.

Jó, hogy megemlítette a szociáldemokraták mellett a jobboldali vagy konzervatív pártokat is, ugyanis a külső szemlélő könnyen összezavarodhat, ha ránéz Dánia politikai térképére. Dániában ugyanis alapvetően három különböző jobboldali-konzervatív párt van: a Dán Néppárt, a Konzervatív Néppárt (KNP) és az Új Jobboldal (ÚJ). Van-e ezen pártok között kapcsolat, mik a különbségeik, mi a dinamikájuk egymás között?

A KNP Dánia jobbközép-centrista pártja, nem éppen konzervatívok, a Dán Néppárt pedig egészen a legutóbbi választásig az egyetlen valódi jobboldali, konzervatív párt volt az országban.

Miért mondja hogy „valódi jobboldali, konzervatív”?

Nos azért, mert egészen a 2019-es választásig ők voltak az egyetlen kritikus hang az EU és a migráció irányába a dán jobboldalon.

Nem gondolom, hogy valaki igazi konzervatív lehet úgy, hogy támogatja az illegális migrációt, a túlterjedő uniós jogköröket és a nemzetek számára veszélyes nemzetközi konvenciókat.

Ezek voltaképp tönkre teszik a nemzeteket, Dániát is. Ezért neveztem a Dán Néppártot az egyetlen valódi konzervatív pártnak. Ez a kijelentés sajnos azonban csak a legutóbbi választásokig igaz. Ekkor jelent meg a pártom, a legújabb dán konzervatív párt, az Új Jobboldal. Ennek az oka az volt, hogy a DNP egyre több hibát vétett, különösen a legutóbbi választásokat követően. 2015-ben a Dán Néppárt relatíve sok szavazatot kapott a migrációs válság elleni határozott fellépésnek köszönhetően, ami az egyik legerősebb párttá tette őket a parlamentben.

Mi romlott el? Eddig egy sikersztorinak tűnik.

Az volt, tényleg az volt. Sajnos azonban a DNP-t nagyon meglephette ez a sikeres választási eredmény, a rendkívül sok új támogató, illetve az, hogy a szociáldemokraták – de több másik párt is – szinte teljesen lemásolták a migrációs politikájukat. A parlamenti pártok voltaképp azt mondták, hogy „oké, lehet hogy van valami abban amit a Néppárt mondd, hallgassuk meg mit mondanak”. A DNP olyan nagyon örült a váratlan sikernek, hogy nem fogták vissza magukat az ünneplés terén. Úgy látták immáron mindenki egyetért velük mindenben, minden témában amit az elmúlt 20 évben képviseltek.

Sajnos lassan elkezdték leépíteni magukat. Komolyan elhitték, hogy a pártok át fogják venni az összes indítványukat. Természetesen ez nem történt így: kutyából nem lesz szalonna.

A baloldali pártok ugyan tényleg elismerték, hogy sokat tévedtek és változniuk kell, azonban nem álltak készen a reformokra. Ennek köszönhető például, hogy a bűnöző migránsok továbbra sincsenek kiutasítva. Elszámították magukat, így a 2019-es választáson nem tudták már megismételni a négy évvel korábbi sikerüket. Az emberek megüzenték, hogy ebben a formában nem nagyon van jogosultsága a DNP-nek a további létezésre.

Mit csinálna jobban az Új Jobboldal, mint a Dán Néppárt?

Pártunk sok mindenben egyetért a Dán Néppárttal. Különösen a célirányban, amerre Dániának haladnia kellene. Nem értünk ugyanakkor egyet ennek a kivitelezésében, a stratégiai kérdésekben. A Dán Néppárt hosszú-hosszú éveken azt üzente a választóknak, hogy szigorúan ellenzik a migrációt, kiegészítve ezt sok megbotránkoztató, populista kijelentéssel, hogy bevonzzák az új szavazókat. Mi másképp szeretnénk sikert elérni. Ahelyett, hogy csak beszélnénk problémáról, alapvető megoldási javaslatot is nyújtsunk a migrációs válságra. Meg kell mutatni az embereknek, hogy „igen, ezt gondoljuk és erre szeretnénk tartani”. Vagy el akarjuk érni, hogy a többi párt is támogassa ezt az üzenetet. Amennyiben nem, megmutatjuk a közvéleménynek, hogy bár sok szép dolgot mondanak, de nem akarják teljesíteni azt a három alapelvet, amivel meg lehetne oldani a migrációs válságot. Ezek először is, hogy meg kell akadályozni, hogy még többen bejöjjenek az országba – a helyzet elég súlyos így is, nem kell még jobban elmérgesíteni. Másodszor a bűnöző migránsokat ki kell utasítani, azonnal azt követően, hogy kiderül bűnösségük. Harmadjára pedig, hogy

el kell fogadni: mindenki maga állítja elő a megélhetéshez szükséges anyagiakat, akár dánról, akár migránsról van szó. Nem élhet senki csak a jóléti állam kedvezményeiből.

„Ilyen egyszerű lenne, hogy mi dönthetjük el, melyik gyerek születhessen meg és melyik nem?” – életpárti aktivista a Neokohnnak

„Megteszek mindent annak érdekében, hogy mások ne essenek ugyanebbe a hibába” – nyilatkozta lapunknak a 40 Nap Az Életért életpárti kezdeményezés magyarországi főszervezője. Interjú.

Ha valaki megnézi a hivatalos adatokat egy állandó tendenciát vélhet felfedezni: ahol nő az illegális bevándorlók száma, ott nő az antiszemitizmus is. Ugyanígy látja-e ezt az Új Jobboldal és van-e bármilyen megoldási terve erre?

Természetesen ez a kihívás látható és aggasztó. Sajnos ez nem egy népszerű téma Dániában a migráció összefüggésében. Ennek az oka az lehet, hogy rendkívül sok kihívás lépett fel a bevándorlás kapcsán, melyek látványosságukkal elvonják a figyelmet más problémák elől. Természetesen a pártunk ezt egy hatalmas problémának tartja és támogatja a fokozott rendőri ellenőrzést a koppenhágai és egyéb városi zsinagógák körül.

Komoly veszély fenyegeti a zsidóságot az illegális migrációnak köszönhetően.

Az a kérdés, hogy ezt miképp oldanánk meg már nehezebb. Szerintem ismét a bűnöző migránsok azonnali kiutasítása lenne a legjobb lépés erre. Le kell vágni a fáról az elrohadt almákat. Persze nincsen erre a témára egy „aranyérmes megoldás”, ami csak úgy eltüntetné az antiszemitizmust, sajnos, ugyanakkor mindent meg kell tenni a zsidó lakosság védelme érdekében.

Nem engedhetjük, hogy a dániai, az európai vagy a világon bárhol élő zsidóság féljen vagy veszélynek legyen kitéve.

Sokat beszéltünk az illegális migrációról az Új Jobboldal vonatkozásában, de a pártjának több más fontos üzenete is van. Mik a legfontosabbak ezek közül?

Mi egy kifejezetten konzervatív, jobboldali párt vagyunk. Ez együtt jár bizonyos értékekkel. Ehhez tartozik például az illegális migráció kritikája és az erős EU-szkepticizmus is. Mi úgy érezzük, dán szempontból az Európai Unió elhagyása lenne a legjobb lépés, ugyanis a bürokrácia rendkívüli módon akadályozza további gazdasági fejlődésünket vagy az illegális migráció kezelését. Nem szeretjük, hogy külföldiek akarják megmondani mit tehetünk és mit nem tehetünk.

Szerintünk a dán politikai rendszerben demokratikus módon megválasztott politikusoknak kell megmondaniuk merre tartson az ország, nem Brüsszelnek. Minden témában. Az EU-val sajnos ez nem lehetséges a jelenlegi formában.

Gazdaságilag is jobboldaliak, illetve konzervatívok vagyunk, a Reagan-Thatcher-féle elveket valljuk a piaci kérdésekben is. Dániában a mi felfogásunk egyedi, hiszen a szabadpiaci elmélet és a szigorú bevándorlás politika kapcsolata egyfajta tabu ma a világban, holott abszolút nem zárja ki egymást. Szerencsére egyre többen értenek velünk egyet Dániában. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az Új Jobboldal 8-9%-kon áll.

Ez fix helyet jelent a parlamentben.

Igen, határozottan, sőt! Dániában 2% a parlamenti küszöb. Jelenleg 4 képviselőnk ül a parlamentben, de ha a legfrissebb statisztikák igazak, a következő választás követően (2023 – a szerk.) akár 15 fő is beülhet tőlünk a Folketingbe (a dán parlamentbe – a szerk.). Ez egy egész nagy szám, tekintve, hogy 179 képviselő ül összesen a parlamentben.

Az Új Jobboldal legtöbb érvét hallgatva bárki úgy gondolhatná, hogy egy moderált, tradicionális konzervatív, egyes, pl. gazdasági kérdésekben jobbközép pártot ismerhet meg. Magyar nézőpontból egészen bizonyosan. A dán politikai rendszerben hol van a helye a pártnak?

A dán parlamentben mi minősülünk a legjobboldalibb pártnak gazdaságilag, bevándorlási és kulturális kérdésekben is.

A legjobboldalibbnak?

Kétségkívül. A legutóbbi választás előtt sokan egyenesen úgy tekintettek ránk, mintha valami abszurditás lennénk. Dániában nincs helye jobboldali értékű és jobboldali gazdaságpolitikájú pártnak – mondták ők. Azt követően azonban, hogy a dán emberek döntöttek és bejuttattak minket a parlamentbe, megnyíltak előttünk az együttműködések lehetőségei is. A pártok nyitottabbakká váltak felénk. Mostanra egy relatíve jó együttműködés alakult ki köztünk és a többi parlamenti párt között. Sikerült az Új Jobboldalt egy ismert és népszerű párttá tennünk az elmúlt években. Ez nagyon jó és ennek nagyon örülünk, ugyanakkor nem fogjuk abbahagyni a kormány és a többi párt kritizálását. Továbbra is ki fogjuk emelni a hibáikat, hiszen sajnos továbbra is nagyon sokat vélünk ezekből felfedezni. Meglátásunk szerint az ő legtöbb politikájuk az abszurditás, nem a mi létezésünk.

A tömeges illegális bevándorlás, az ország teljes alárendelése Brüsszel döntéseinek – ezek az abszurditások. Mi ezeket nem tudjuk és nem is fogjuk támogatni. Egyetértünk Budapesttel és támogatni fogjuk Magyarországot mindig, akármilyen keresztes hadjáratot is hajtsanak ellenük végre a brüsszeli bürokraták.

„Ellene kell állnunk az apokaliptikus környezetvédő vallásnak”– Michael Shellenberger a Neokohnnak

Az Apokalipszis Soha című könyv szerzője beszélt a Neokohnnak arról, hogy miért tekinti a klímaaktivizmust vallásnak, és miért nem érdemes könnyet ejteni, ha a brazil farmerek kivágják az amazonasi esőerdőket. Interjú.

Címlapkép forrása: Facebook

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.