Németország kiállt Lengyelország mellett a migráció kérdésében

Olaf Scholz ügyvezető német alkancellár védelmébe vette a bírálatokkal szemben Lengyelországot, amely a migrációs válságra tekintettel a Fehéroroszországgal közös határa védelmét próbálja erősíteni.

Scholz, akit a következő kormány megalakítására készülő német pártok – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – tervei szerint december elején a parlamentben megválasztanak kancellárnak, hétfőn este a Süddeutschen Zeitung című német lap egyik rendezvényén kijelentette, hogy a drámai kihívás előtt álló uniós partnernek szolidaritásra van szüksége.

Az unió külső határán épített kerítést firtató kérdésre válaszolva elmondta, hogy ez a döntés a lengyel kormány dolga, „s nem ránk tartozik azt mondani neki, hogy ne csinálja”.

Úgy fogalmazott, hogy túl egyszerű valamit a távolból elítélni, de nem előhozakodni egy jobb javaslattal. „Úgy vélem, az amin ott fáradoznak, minden bizonnyal hozzá fog járulni ahhoz, hogy ezt a szégyenletes játékot ne lehessen egyszerűen tovább folytatni” – mondta Scholz az embercsempészekre és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kormányára utalva.

A német alkancellár „világos és kemény” szankciókat követelt Lukasenkával szemben, akit egy minden legitimitását elvesztett szörnyű diktátornak nevezett.

Hangsúlyozta, hogy támogatni kell egy demokratikus folyamat beindulását Fehéroroszországban. Kijelentette, hogy kiáll a légitársaságok elleni uniós szankciók és a lengyel-fehérorosz határon rekedt emberek humanitárius megsegítése mellett.

Scholz mindemellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy támogatni kell az illegális bevándorlókat abban, hogy visszatérjenek hazájukba.

Leszögezte egyben, hogy nem szabad az embercsempészek és Lukasenka játékát játszani, akik hamis ígéretekkel csalogatják a menedékkérőket Fehéroroszországba.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. A fehérorosz oldalon migránsok ezrei vertek tábort az erdőségekben, miközben a hőmérséklet a fagypont körüli értékre csökkent. Az utóbbi napokban ismételten megpróbáltak áttörni a határkerítésen, hogy illegálisan uniós területre juthassanak. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Folytatódik az ostrom a lengyel határon, a nap folyamán újabb tömeges migránsroham várható

A határon táborozó migránsok körében olyan értesülés terjed, hogy Lengyelország beleegyezett egy Németországba irányuló folyosó megnyitására.

Címlapkép: Olaf Scholz német pénzügyminiszter a G20-as országcsoport pénzügyminisztereinek megbeszélésére érkezik Rómában 2021. október 29-én, egy nappal a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport tagjainak csúcstalálkozója előtt.
(Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino)