Marine Le Pen magyarországi, Orbán Viktornál tett látogatása annak ellenére váltott ki nagy hazai és francia érdeklődést, hogy magyar és európai kontextusban valójában ezen a találkozón semmi, vagy alig valami érdemi történt. Ha valami mégis történt, akkor arról a sajtótájékoztatón – ahol a felek összességében ismert dolgokat mondtak – nem tájékoztattak bennünket, nézőket. Nyilvánvaló, hogy Orbán és Le Pen négyszemközt többet, többről beszéltek, mint amit a nagy nyilvánosság előtt elmondtak. De ez nem egy bátor elemzői megállapítás, csak logika: semmi miatt nem szoktak nemzetközi találkozókat szervezni.
***
Jókor jött Orbán
A nemzetközi izgalom – a látszat ellenére – jogos volt. Az Orbán-Le Pen randevú jelentőségét a francia elnökválasztási kampány szempontjából például nem lehet túlértékelni. Marine Le Pen kampánya éppen mélypontját éli. Le Pen a nyár óta elvesztette támogatói minimum egyharmadát, húsz pont alá esett a támogatottsága, kellett neki a lendület.
Orbán Viktor ennek a lendületnek legalább a részbeni megadására képes személy, hiszen a francia szuverenista és migrációellenes szavazók számára 2015 óta a magyar kormányfő fontos igazodási ponttá, egyfajta szimbólummá vált.
Vagyis Le Pen kampányajándékot, gesztust kapott Orbántól azzal, hogy fogadta.
A nagy szívélyesség is egyfajta igazolópecsét Le Pen bizonyítványában Orbán részéről. Az ideológiai erődemonstráción túl Le Pennek az is fontos volt, hogy egy hivatalban lévő vezetővel találkozott, azaz olyan magas szintű nemzetközi tárgyalást folytatott, amilyeneket egy francia köztársasági elnök hetente, esetenként naponta. Néhány nappal korábban a francia radikális jobboldali vezető egyébként találkozott a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel is, igaz, vele kisebb pompában volt része.
Azonban mindkét esetre igaz: a képviselőségen kívül közjogi pozíciót nem viselő Le Pennek most minden olyan találkozó előnyös, ahol demonstrálhatja, hogy a saját bázisa számára szimpatikus, már közjogi pozíciókat betöltő emberekkel dolgozik együtt nemzetközi és európai szinten.
Kompetencia-deficit a háttérben
Márpedig a Nemzeti Tömörülés (RN) elnökének komoly külpolitikai deficitjei vannak: a 2017-es két forduló közötti elnökjelölti vitában az Európa-politika dolgában meglepő felkészületlenségről tett tanúbizonyságot, a Frexit-program finoman fogalmazva is elnagyoltnak bizonyult. Ráadásul Le Pennek a 2017-es kampányban csak Vlagyimir Putyinnal sikerült igazán látványos, emlékezetes találkozót összehoznia, a frissen megválasztott Donald Trumpnak még a közelébe se jutott, pedig még New Yorkba is elment. Ott elmaradt a pecsételés. Le Pen ezúttal büszkén hordozhatta körbe a sajtóban a tényt, hogy a regnáló Orbán kiterítette neki a vörös szőnyeget.
Az egyre erősödő, Le Pen második fordulós részvételét immáron megkérdőjelező szuverenista-radikális ellenféllel kapcsolatban Le Pen csapata nem is mulasztotta el megjegyezni, hogy Éric Zemmournak egy hónappal korábban csak a Karmelita-könyvtár jutott.
Le Pen ennek megfelelő mosollyal és kommunikációs fegyelmezettséggel intézte a dolgokat, nem nagyon tért el az előre meghatározott üzenetektől és panelektől.
De Gaulle árnyékában
Ezek után az is érthető, hogy miért jött jól, hogy Le Pen „még egy bőrt lehúzhatott” a magyarországi látogatásból, azaz a napokban köszönőlevelet írhatott a magyar kormányfőnek. A szóban forgó levél tartalmát a magyar miniszterelnök stábja nyilvánosságra hozta. Az üzenet csupa olyan dolgokat tartalmaz, amelyek a magyar kormányzat számára is kampánytémák, így folyamatosan napirenden tartandók, ismétlendők. Kölcsönösen előnyös dologról volt szó, hiszen így Orbán stábja ismét elismételhette azokat az üzeneteket, amelyeket a Fidesz a választók fejében el akar ültetni. Érdekesség azonban, hogy ez a levél a francia sajtó ingerküszöbét már kevésbé, sőt semennyire sem érte el. Nyilván nem volt újdonságtartalma. A nyilvánosságra kerülése éppen a sokak által a francia szuverenizmus atyjának tekintett De Gaulle tábornok halálának 51. évfordulójára esett. Kampány van, így hát számos politikus a baloldalon és a centrumban is megemlékezett az eseményről. (De Gaulle örökségére legalább részben igényt tart ma már majdnem minden politikai erő.) A jobboldalon pedig aztán tényleg majdnem mindenki beszédet mondott, koszorúzott, erőt demonstrált. Nyilván érdekesebb és nagyobb hírértékkel bírt, hogy Éric Zemmour nem volt ott a „majdnem mindenki” között, miután De Gaulle tábornok unokája éles kritikával illette a Pétain marsall szerepével kapcsolatos történelmi nézetei miatt. S minden bizonnyal érdekesebb volt az is, hogy hogy áll a történetileg anti-gaulle-ista alapokra épülő Nemzeti Tömörülés (RN) és Marine Le Pen gaulle-ista fordulata.
Az RN elnökének bayeux-i beszédét egyébként ellentüntetők fogadták, ami ugyancsak érthetően jobban izgatta a sajtót, mint egy újabb, tartalmilag nem túl sok újdonságot tartalmazó Orbánhoz kapcsolódó üzenet.
Fordulóponton?
A randevú tehát fontos volt, de nem kell túlértékelni sem. Nyilvánvaló, hogy nem egy ilyen találkozó fogja megfordítani a francia elnökválasztási kampány menetét.
De az is igaz, hogy a Zemmour-Le Pen párharc egy fontos pillanathoz érkezett, Zemmour emelkedése ugyanis mintha megtorpant volna, Le Pen mintha levegőhöz juthatna.
A korai médiasikerek után mintha az érdeklődés is kicsit alábbhagyott volna Zemmourral kapcsolatban (ez látszódik talán abból is, hogy Zemmour e sorok írásakor igen kockázatos, kemény játékot játszik, a Bataclan előtt emlékezve megtámadta Hollande elnököt terrorizmus-ügyben, semmittevéssel vádolva őt, amin a politikai ellenfeleken túl a Bataclan-áldozatok is kiakadtak). Az ilyen „kegyelmi” pillanatok az ellenfeleknek, mint Marine Le Pen, esélyt jelentenek, s ha egy ilyen pillanatra időzíthető egy Orbán-találkozó, az természetesen nem hátrányos. A szuverenista jobboldali pártok egyébként december elején Varsóban tartják a következő megbeszélésüket az általuk tervezett új jobboldali európai szövetségről.
Az lehet tehát Le Pen következő nemzetközi pillanata, már ha folytatódik és újabb meghívásban manifesztálódik a tendencia, melyben a lengyel Jog és Igazságosság nyitni kezdett a francia párt felé.
Akkor hátha többet tudunk azokról konkrétumokról is, amelyekkel most adósak maradtak a felek.
Nyitott európai kérdések
De milyen konkrétumokra kell gondolni? Például: hogy nézzen ki az a nemzetközi pártszövetség, amelyről folyamatosan beszélnek? Legyen-e egyáltalán stabil szervezeti formája? (Ha igen, akkor az alapszabályon lehet a legjobban veszekedni. Egy szuverenista közösségben aztán meg igazán fontos kérdés, hogy mi legyen a többségi döntéshozatal szerepe, vagy milyen struktúra biztosítsa, hogy a döntéshozatal ne bénulhasson meg a sorozatos vétóktól.) Aztán, ha a szervezeti kérdéseken sikerül felülemelkedni, válaszolni kell arra, hogy ki legyen ennek a szövetségnek a formális vagy informális vezetője, milyen szimbolikus üzenetet küldjön a személye, a döntés kit emeljen meg, kit tegyen le, sőt, kinek adjon esetleges politikai előnyöket? Végül, ha mindezeket az egó-kérdéseket is sikerült rendezni, az sem teljesen egyértelmű, hogy ezek a kemény jobboldali pártok hogyan egységesíthetnék a prioritásaikat olyan kényes ügyekben, mint például a gazdaságpolitika, a kisebbségpolitika, vagy éppen Oroszországhoz való tagállamonként eltérő viszony (itt például a lengyel PiS és a Nemzeti Tömörülés nagyon mást gondol).
Matteo Salvini, Marine Le Pen és mások már 2019-ben is próbálkoztak ennek az egységnek a megteremtésével az Európai Parlamentben, és akkor kudarcot vallottak. Most a magyar kormányfő és a Néppártból távozó pártja is részt vesz a tárgyalásokban, de közben a nemzetközi helyzet is nagyot változott.
Például a viszonylag baráti Donald Trump után megbukott Andrej Babiš is. Mert ha mindez még nem lenne elég, akkor az egyenletrendszert abban a pillanatban kellene megoldani, amikor a közép-európai nemzeti érdekeket nagyban befolyásoló német CDU ellenzékbe megy, Matteo Salvini pártja együtt kormányoz Mario Draghival, Lengyelország pedig éppen úgy értékeli, hogy hibrid támadás alatt áll Fehéroroszország, s áttételesen Oroszország részéről.
A magyar kormányfő említette, hogy felgyorsítaná a „szervezkedés” folyamatát – de egy ilyen kényes helyzetben vajon mennyire lehet gyorsítani, és milyen időhorizonton gondolkodnak a felek?
A helyzet úgy áll tehát, hogy Marine Le Pen, aki az elmúlt hónapokban benézett 20 pont alá, nagy politikai kihívás és kemény kampány elé néz a 2022-es elnökválasztáson. De vélhetően az a képlet sem egyszerű, amelyről zárt ajtók mögött Orbán Viktorral beszélgettek.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.