Mussolini unokája kapta a legtöbb szavazatot Rómában

A hétvégén tartott önkormányzati választáson a legtöbb preferencia-szavazatot Rachele Mussolini kapta. A helyi rendszerben az egyes pártok listáiról konkrét jelölteket választhatnak az emberek, és e versenyben állt élre az ifjú Mussolini, aki az Olasz Testvérek nevű párt jelöltjeként indult, hogy megtartsa tagságát a várost irányító közgyűlésben — írja a 444.hu.

Ez az a párt, ami jelenleg a második legnépszerűbb Olaszországban, és az elmúlt évben Orbán Viktor és a Fidesz is nagyon keresi az együttműködés lehetőségét vezetőjükkel, miután megelőzték a Matteo Salvini vezette Ligát, a magyar kormánypárt eddigi fő olasz szövetségesét.

Az Olasz Testvérek polgármester-jelöltje nyerte a választás első fordulóját Rómában, és az már biztos, hogy nem jut a második fordulóba az eddigi polgármester, Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom politikusa.

Rachele Mussolini azt állította a választás után, hogy nem a neve, hanem a programja, eddigi munkája miatt kaphatott ilyen sok szavazatot – amikor városi politizálásra adta a fejét öt éve, akkor még 10 százalékát sem kapta a mostani preferencia-szavazatainak.

Rachele az Olaszországot 1922 és 1943 között vezető Benito Mussolini fasiszta diktátor második felesége (és saját nagymamája) után kapta a keresztnevét. Édesapja, Romano Mussolini, sikeres jazz zongorista volt, aki egy ma már nem létező újfasiszta párt himnuszát is szerezte, és akinek első felesége Sophia Loren húga volt. Abból a házasságból született Alessandra Mussolini, Rachele nővére, aki sokáig az Európai Parlament képviselője volt. Rachele édesanyja Carla Maria Puccini, színésznő, aki főleg tévéjátékokban játszott.

Marokkói származású bunyós verte meg a náci tetoválásos olasz bokszolót

Michele Broili ügyét az Olasz Ökölvívó Szövetség vizsgálja, ugyanis a sportoló testét neonáci tetoválások borítják.