Egy Kairóban őrzött több mint ezer éves, héber nyelvű kézirat lehet a kulcsa a holt-tengeri tekercsek egyik megoldatlan rejtélyének: hogyan kerültek oda, ahol megtalálták őket? — írja a Múlt-kor történelmi magazin.
Titokzatos helyszín
A Biblia és az ókori Közel-Kelet kutatásában hatalmas áttörést jelentő, a 20. század folyamán megtalált kézirattöredékek kutatóit régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a mintegy 900 eredeti írásból származó több mint 15 000 töredék miért éppen a Holt-tengertől nyugatra fekvő Kumráni-hegység barlangjaiból került elő. E vidék ugyanis távol esik minden jelentősebb településtől.
Maga a közeli Kumrán régészeti lelőhelye is hasonló rejtélyekkel szolgál.
Nincs magyarázat például arra, miért hoztak létre itt egy nagyszabású éléskamrát – ezernél is több tárolóedény és több száz tál, tányér és pohár került elő belőle –, miközben a feltárás során jól láthatóvá vált, hogy ennyien sosem éltek itt.
Ugyanígy rejtély, mi volt a szerepe a temető melletti, fallal elkerített nyitott térnek, illetve hogy az itteni mikvék – a zsidó vallásnak megfelelően épült rituális fürdők – miért voltak úgyszintén az itteni lakosságszámnál sokkal több emberre kialakítva.
A legújabb kutatások afelé mutatnak, hogy Kumrán egy misztikus zsidó szekta, az esszénusok évente megtartott nagyszabású szertartásának színhelye volt.
Ekkor a korabeli Izrael minden tájáról összegyűltek a szekta tagjai, és a település lakossága rövid időre megsokszorozódott. Kumrán különleges kialakítása is e ceremoniális szerepkört tükrözi.
A holt-tengeri tekercsek némelyike is utal erre az évenkénti gyűlésre, és az új elmélet szerint magukat a tekercseket (vagy legalábbis egy részüket) is az esszénusok írhatták az ország különböző tájain, majd a szertartásra Kumránba hozták őket, majd valamilyen okból itt is hagyták azokat.
„A szivánban [a zsidó naptár harmadik hónapja, amely általában május-június tájékára esik] tartott országos gyűlés nagy és gondosan szervezett esemény volt, amelyre tiszta és részletes szabályokat is hoztak” – mondta el Daniel Vainstub, a Negevi Ben-Gurion Egyetem régésze. „Mindez illeszkedik a helyszín régészeti anyagába.”
Szertartás a Holt-tengernél
A július végén a Religions című vallástörténeti szakfolyóiratban megjelent tanulmányában Vainstub amellett érvel, hogy az éves szertartást Kumránban az esszénusok azon szabályrendszere szerint tartották, amely a Damaszkusz-dokumentum, avagy damaszkuszi szövetség néven ismert kéziratban olvasható.
A kézirat a nevét onnan kapta, hogy számos alkalommal említi a mai Szíria fővárosát, amely Dávid király idejében zsidó fennhatóság alatt állt. A fennmaradt példányt egy korábbi kéziratból másolták át, valamikor a 10. század tájékán.
Bár az általa bejárt út nem minden részlete tisztázott, annyi bizonyos, hogy végül a kairói genizába került. Ez voltaképpen egy irattár, amely az időközben Kairó egyik negyedévé vált Fusztat – az arab Egyiptom eredeti fővárosa – zsinagógájához tartozik.
A zsidó vallási törvények tiltják bármilyen olyan szöveg – akár véletlenül is történő – megsemmisítését, amely tartalmazza Isten nevét. A genizákban többek közt az ilyen szövegek kerülnek elhelyezésre, és az idők során meglehetősen sok dokumentum tud bennük összegyűlni. A régi, már nem használt vallási szövegek megsemmisítésének egyetlen törvényes módja a rituális eltemetésük, amelyre a kairói geniza esetében gyakran nem került végül sor.
Ezáltal az egyiptomi irattárban valóságos kincsestár alakult ki az évszázadok során, amelyről a tudomány világa az 1890-es években szerzett tudomást, miután Solomon Schechter, a Cambridge-i Egyetem kutatója látogatást tett benne. A zsidó vallási szövegek mellett számos más jellegű ősi kéziratot is talált itt, a művészettel, irodalommal, filozófiával és tudománnyal foglalkozó, több különféle nyelven íródott szöveget is őriztek itt.
A több változatban is létező Damaszkusz-dokumentum legteljesebb ismert változatára is itt bukkant a kutató, ennek töredékei a holt-tengeri tekercsek némelyikében is visszaköszönnek. Vainstub szerint a kairói genizában talált kézirat a kumráni ceremónia részletesebb leírását adja, amelyet eddig félreértelmeztek a holt-tengeri tekercsekből kinyert töredékes leírás alapján.
Az egyiptomi genizában őrzött dokumentum ugyanis arra utal, Kumrán a sziván hónapban tartott, sávuót nevű ünnep helyszíne volt. A sávuót arról emlékezik meg, hogy Isten a Sínai-hegyen átadta törvényeit Mózesnek.
„Úgy gondolom, a Damaszkusz-dokumentum tartalmazza azt a törvényt, amely az éves gyűlést szabályozza. Ez senkinek sem tűnt fel korábban” – mondta el Vainstaub.
Kumrán rejtélyei
A szóban forgó szövegrészlet a Tórára – a Biblia első öt könyvére – hivatkozik, és így szól: „A táborok minden lakója gyűljön össze a harmadik hónapban, és kárhoztassék mindenki, aki eltévelyedik akár jobbra, akár balra a Tórától.”
Vainstub elmélete szerint a „táborok” az esszénusok Izrael-szerte szétszórt csoportjai voltak, amelyek leggyakrabban elszigetelt vidéki közösségek formáját öltötték, de léteztek nagyobb városokban is közösségeik. Szerinte a szövegrészlet rámutat, hogy a szekta tagjai egy meghatározott időpontban összegyűltek, és az ország különböző tájairól hívták össze egyetlen helyszínre az embereket.
A korábban felfedezett régészeti bizonyíték arra enged következtetni, hogy a Kumránnál felépített ókori komplexum az év nagy részében viszonylag kevés embernek adhatott otthont, a szöveg alapján felállított elmélet szerint azonban évente egyszer több száz embernek is helyt adhatott a ceremónia idejére.
„Kumrán néhány tucat állandó lakója sok száz embert kellett, hogy vendégül lásson a helyszínen évente egyszer, egyre növekvő számban” – írta tanulmányában Vainstub. „Kumrán régészeti lelőhelye, építményeivel, barlangjaival és felületeivel egybevág a tekercsekből kiolvasható nyomokkal, amelyek az évenkénti gyűlésre utalnak.”
Vainstub szerint a Kumránba látogató zarándokok csupán néhány napot maradtak, így nem volt szükségük állandó lakóépületekre: a szabad ég alatt, vagy a környéken található számtalan barlang valamelyikében alhattak – akár azokban is, amelyekből az első tekercsek előkerültek 1947-ben.
Vainstub hipotézise magyarázatot ad arra, hogy Kumrán közösségi épületei – mint például a nagyszabású kamrája a már említett tároló- és felszolgálóedényekkel – miért voltak több ezer ember kiszolgálására is alkalmasak, miközben e tömegek jelenlétére semmilyen egyéb nyom nem utalt.
A kutató szerint a temető melletti déli nyílt terület egy nagy, szabadtéri étkező volt, a temetőtől pedig a vallás szabályai miatt választhatták el fallal. Vainstub feltételezése a már szintén említett mikvék méretével is egybevág: a rituális fürdők kiemelten fontos részét képezték a zsidó vallás korabeli gyakorlatának.
Mindemellett maguknak a holt-tengeri tekercseknek az elhelyezésére is logikus magyarázattal szolgál az évente tartott ceremónia: Vainstub szerint az esszénusok azokban a barlangokban hagyhatták vallási szövegeiket, amelyekben megszálltak. „Elméletem egybevág azzal a ténnyel is, hogy a tekercsek nem feltétlenül Kumránból származnak, hanem sokkal inkább az ország minden tájáról hozták őket a barlangokba, ahol aztán az évtizedek során otthagyták őket.”
