Bennett az ENSZ-ben: Izrael támogatása erkölcsi választás

„Irán atomprogramja vízválasztó pillanathoz érkezett; és az is, hogy mi ezt toleráljuk. A szavak nem állítják le a centrifugák pörgését” – mondta Bennett. 

A politikus alig több, mint 100 nappal azután, hogy miniszterelnök lett az ikonikus zöld márványfal előtt beszélhetett – írja a Jerusalem Post beszámolója.

„Izrael támadása nem tesz senkit erkölcsileg felsőbbrendűvé. A Közel-Kelet egyetlen demokráciájának megtámadása nem tesz téged „woke-á”. Az, hogy Izraellel kapcsolatos kliséket teszel a magadévá anélkül, hogy megtanulnád az alapvető tényeket, az szimpla lustaság. Minden tagország, aki ebben az épületben van egy döntés előtt áll. Ez nem politikai döntés, hanem erkölcsi döntés. Döntés a világosság és a sötétség között”

– jelentette ki az izraeli kormányfő

Bennett többször elismételte, hogy Izrael olyan, „mint egy világítótorony a viharzó tengeren.” Egy olyan sokszínű demokrácia, amely újabb és újabb innovációkat ad a világnak.

Rámutatott, hogy 38 ország döntött úgy, hogy nem vesz részt a Durban Konferencián:

„Ez a konferencia eredetileg a rasszizmus ellen lett megtartva, de az évek során a rasszizmus konferenciájává vált, ami Izrael és a zsidók ellen volt. A világnak elege lett ebből. Megköszönöm annak a 38 országnak, (Magyarország is köztük van (a szerk.) akik a hazugságok helyett az igazságot választották, és kihagyták a konferenciát”

– mondta Bennett.

A miniszterelnök külön megköszönte az Egyesült Államoknak, hogy „régi, megbízható barátja Izraelnek, és felidézte, hogy elsöprő többséggel szavazta meg a Képviselőház a Vaskupola 1 milliárdos támogatását.

Bennett kifejtette, hogy Izraelt „túlságosan régóta a szomszédjaival folytatott háborúk alapján határozzák meg.” Pedig szerinte az ország nem erről szól.

„Az izraeliek nem úgy ébrednek fel reggel, hogy a konfliktusra gondolnak. Az izraeliek egy jó életet akarnak élni, egy jobb világot akarnak építeni a gyermekeiknek, gondoskodni akarnak a családjukról. Ami időnként azt jelenti, hogy otthagyjuk a munkát, elbúcsúzunk a családunktól és kimegyünk a harctérre, hogy megvédjük a családunkat, ahogy én és a barátaim is ezt tettük. Ezért nem szabadna elítélni őket”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Miközben Izrael a jón munkálkodik, még mindig szembe kell néznie egy nukleáris Iránnal.

„Irán nukleáris programja egy kritikus pontnál van. Minden vörös vonalat átléptek. Ellenőrzéseket figyelmen kívül hagyták. Akik jót vártak tőlük azok tévedtek. Irán megszegi a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség biztonsági megegyezéseit, és egyelőre ezt engedik neki” – mondta Bennett.

Irán 60%-ra dúsította az urániumot, és egyetlen lépésre van attól, hogy fegyverbe alkalmas anyagot kapjon, és a világ továbbra is figyelmen kívül hagyja, hogy az a szándéka, hogy nukleáris bombát csináljon.

„Irán atomprogramja vízválasztó pillanathoz érkezett; és az is, hogy mi ezt toleráljuk. A szavak nem állítják le a centrifugák pörgését”

– jelentette ki.

Izrael – mondta Bennett – nem fogja megengedni, hogy Irán atomfegyverhez jusson.

Az iráni rezsim gyengébb, mint amilyennek látszik, és megállítható, ha komolyan veszik a fenyegetését.

Ami Irán regionális tevékenységét illeti, Bennett rámutatott az Izrael határainál lévő, Irán által támogatott terrorista csoportokra, mint a Hezbollah, a Hamász és a palesztin Iszlám Dzsihád.

„Irán nagy célja kristálytisztán látszik bárki számára, aki fel akarja nyitni a szemét: Irán uralni akarja a régiót, és ezt nukleáris fenyegetéssel akarja elérni”

– jelentette ki Bennett.

Rámutatott azokra a helyekre, ahova „Irán vérengzést és pusztítást vitt”, Libanonra, Irakra, Szíriára, Jemenre és Gázára.

„Mint a Midász-érintése, az iráni rezsimnek is megvan a maga ‘mullah-érintése’. Minden, amihez Irán hozzányúl –bukik”

– viccelődött a miniszterelnök.

Bennett elmondta, hogy Irán katonai drónjaival az egész világot fenyegeti, megemlítve a Mercer hajó elleni támadást, amelyben iráni öngyilkos drónok megöltek egy brit és egy román állampolgárt.

A miniszterelnök utalt Ebrahim Raiszi iráni elnök múltjára is, aki egy olyan „halálbíróság” élén állt, amely 5000 politikai aktivista meggyilkolását rendelte el – majd a kivégzéseket az áldozatok pénzének zsebre vágásával és torták elfogyasztásával ünnepelte meg.

Pozitívabb hangnemben Bennett „fénysugárként” említette az Ábrahámi Megállapodásokat, valamint a Jordániával és Egyiptommal való békét. Azt is mondta, hogy még több ilyen fog következni.

Vasárnap este Bennett találkozott Abdullatif bin Rashid Al Zayani bahreini külügyminiszterrel és Khalifa Sharren Almararral, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériumi államtitkárával, ami az első találkozója volt az Ábrahámi Megállapodásban részes országok magas rangú tisztviselőivel. Bennett kifejezte annak fontosságát, hogy az Ábrahámi Megállapodás aláírása óta eltelt egy évforduló alkalmából megünnepeljék a találkozót.

„Stabilak vagyunk, hiszünk ebben a kapcsolatban, és szeretnénk azt a lehető legnagyobb mértékben kiterjeszteni”

– mondta.

Bennett kormányát Izrael történetének legkülönösebb kormányának nevezte:

„Üzenetet hordozunk: A dolgok lehetnek másként is. Nem baj, ha nem értünk egyet… Az egészséges vita ugyanis a zsidó hagyomány egyik alaptétele és a nemzet sikerének egyik titka. Amit mi bebizonyítottunk, hogy még a közösségi média korában is tudunk vitatkozni, gyűlölet nélkül”

– mondta Bennett.

A miniszterelnök a tervek szerint a beszéd után találkozik Antonioni Guterres ENSZ-főtitkárral és Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövettel, valamint felszólal az Észak-Amerikai Zsidó Szövetség rendezvényén, amelyen más zsidó szervezetek vezetői is jelen lesznek.

A beszédet itt megnézheti.

Iráni atombomba egy hónap múlva, regionális konfliktus két hónap múlva?

A nukleáris képességek küszöbén, Irán képes lenne a fenyegetést riválisai feje fölött tartani, miközben elkerülné a következményeket, amelyek a tényleges felfegyverkezéssel járnának

Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.