Az 1845-ben alapított Scientific Americanben egykoron olyan zseniális elmék publikáltak, mint Albert Einstein, Linus Pauling és J. Robert Oppenheimer. Manapság azonban a magazin már olyan témákkal is foglalkozik, minthogy mennyire „problémásak” a jedi néven ismert fiktív űrharcosok – írja a The Daily Wire.
A csütörtökön megjelent, „Miért problémás a „JEDI” kifejezés az igazságosságot, egyenlőséget, sokszínűséget és befogadást elősegítő programok leírására” című cikkben az öt szerzőből álló csoport azt állítja:
„A Jedik nem megfelelő figurák a társadalmi igazságossághoz”.
Szerintük a tudományos világnak kikellene dobnia a Jediket, beleértve azt is, hogy bármit elnevezzenek róluk, vagy bármilyen Star Wars-emléktárgyat kiállítsanak, mert az űrlovagok „számos veszélyesen reakciós érték és előítélet jelképei”.
A cikk többek között a következő „bizonyítékokat” idézi:
- A Jedik intergalaktikus rendőrök vallásos rendje, akik hajlamosak a fehérek megmentésre és a konfliktusmegoldás toxikusan maszkulin megközelítésére (erőszakos párbajok fallikus fénykardokkal, „jedi elmetrükkökkel” stb.)
- A Star Wars vitathatóan összemossa az „idegenséget” a „nem-fehérséggel”, és gyakran úgy tűnik, hogy rasszista sztereotípiákra támaszkodik, amikor nem emberi fajokat ábrázol.
- A Star Wars-franchise kulturális lábnyomát nyomon követhetjük az Egyesült Államok hadiipari beruházásainak és terjeszkedésének történelmében, a reagani Űrháborús Stratégiai Védelmi Kezdeményezés körüli vitáktól kezdve.
- Azok, akik nem ismerik a Csillagok háborúját, vagy nem érzik magukat kényelmetlenül benne – beleértve azokat is, akiknek fájdalmat okoznak az általa küldött üzenetek –, idegennek érezhetik a Jedi kifejezést körülvevő vicceket, szójátékokat és utalásokat.
A cikk azzal zárul, hogy az olvasóknak, meg kellene kérdezniük maguktól, hogy miért „helyezik előtérbe a Jedik álomvilágát a társadalmi igazságosság valós projektjével szemben”.





Pedig az utolsó részekben már elszaporodtak a négerek, van ázsiai származású színésznő, forró (vagy inkább meleg …) ölelés, ezeknek semmi sem elég?
Érdemes volna foglalkozni mélyebben is azzal, hogy Amerikában gombamód szaporodnak a rasszok szerint elkülönülő kollégiumok, kurzusok, események az egyetemeken, illetve most már saját himnuszt is szeretnének a „felébredtek” a feketéknek. Akiknek pedig ez nem tetszik, most már átnevelő táborokat javasolnak a felvilágosultak. A fősodratú média egyszerűen nem vesz tudomást az Amerikában zajló hajmeresztő és ijesztő tendenciákról.
Hát e valóban „súlyos” probléma…
Azt egyébként tudják a „tudományos” magazinnál(?), hogy a Star Wars egy sci-fi…?
StarTrek, emberek vs klingonok-ból mikor lesz „gond”?